Vidék

Kerítést kap a peleskei iskola

2014.11.07 - 12:04

Ebben a hónapban szeretnék befejezni Nagypeleskén az elemi osztályoknak otthont adó új épület körbekerítését, a régi épületben Halloween-ünnepséget tartottak tegnap délután.

 

A Lázári községhez tartozó Nagypeleskén az általános iskolában a 30–40 évvel ezelőtti évek hangulatát idézően zajlik az élet, csütörtöki ottjártunkkor Kecskés Emese testnevelő tanár éppen tornaórát tartott az udvaron a hetedikeseknek, a bemelegítés után, amikor szóba álltunk vele és körbevezetett az épület egy részében, a fiúk egyből elővették a labdát, és elkezdődött az egykapuzás. Az V–VIII. osztályosok régi épületében az ódon falak valóban a régi idők hangulatát idézték, a nem túl tágas, de bensőséges hatást keltő termekben folyt a tanítás, a hatodikosokért felelő Kecskés Emese osztálya éppen Halloween-ünnepség előtt állott, amit kora délután meg is tartottak. Az osztályban a lányok meg is mutatták a „főszereplő”-t, a faragott tököt, a tanárnő pedig a gyerekeknek szánt, általa készített szendvicsekkel teli tálakat, az üdítőket. Miközben az udvaron a fiúk még rúgták a lasztit, Kecskés Emese még elmondta, hogy szerencsére ilyen időben még nem gond a kinti tornaóra, csak rossz időben kell fedett helyre menni, itt viszont hiányzik a tornaterem, ennek híján pedig a kultúrházban szokták tartani az órákat. Most viszont ott sem lehetne, az épület foglalt, az országhatárig vezető utat javító munkások „támaszpontja”.

„Persze, hogy szükség lenne egy tornateremre, addig boldogulunk, ahogy tudunk, úgy igazán vidékiesen. Olyan a hangulat is itt, csendes, családias, az idősebb korosztály nálunk nosztalgiázhat is” — mondta Kecskés Emese, aki aztán folytatta óráját.

Néhány méterre a focizó gyerekektől egy másik tevékenység is zajlott, három munkás az elemi osztályoknak otthont adó, három-négy éve átadott, modern épületéhez tartozó udvar bekerítésén dolgoztak, kísérőnk, Simon Ferenc aligazgató elmondta, hogy összesen 210 méteren kerítik be a területet, ez alacsony betonalapba fektetett vascsövekre húzott 2 méter magas dróthálót jelent. „Az új épület alapjából kiásott földet elegyengetve egy jó tágas résszel bővült az udvar, ezt majd füvesítjük is. A kerítést november végéig szeretnénk befejezni, szerencsére az idő kedvező a munkálatokhoz” — jegyezte meg Simon. Nagypeleskén a két említett épület mellett még egy harmadikban folyik az oktatás, itt az óvodásokkal foglalkoznak két csoportban, két óvónő irányításával. Az iskoláskorúak száma kevéssel száz fölött van, őket 14 tanerő oktatja, közülük vannak, akik több helyen is tanítanak a község területén. „Az ingázóknak a bérletére biztosított pénzt a polgármesteri hivatal, így ez a költség nem terheli a pedagógusokat” — jegyezte meg Simon Ferenc, aki ő maga is Sándorhomokról autózik be naponta Lázáriba, miközben a homoki iskola ügyeit is igazgatja.

 

 

 

Romász János