Csizmadia Dóra Dalma budapesti pszichológus arról beszélt, hogy mennyire fontos a gyerekek és a fiatalok életfejlődésében a példakép, hogyan lehet önismeretre szert tenni, és az mennyire fontos az identitástudat és az értékrend kialakulásában.

— A mai felnőttek mennyire alkalmasak arra, hogy példaképek legyenek?

— Hatalmas feladat, kihívás és felelősség annak lehetősége, hogy példaképpé válhatunk, a személyiségünket nap mint nap gondozni, fejleszteni kell annak érdekében is, hogy hitelesek lehessünk. Egy felnőtt elsősorban akkor tud példaképként funkcionálni, ha hiteles, önazonos, összhangban van az általa közvetített értékekkel, nem felvett maszkként közvetíti azokat, hanem sajátjaként éli meg, és aszerint is viselkedik, nem csak beszél róluk. Ha sok a választási lehetőség, mint ahogy napjainkban ezt láthatjuk, az könnyen belső bizonytalanságot szülhet, nehezebb dönteni, letenni a voksunkat valamely érték mellett. Családi diszfunkciók esetén különösen fontossá válik a családon kívüli felnőttek példaértékűsége. Sok szülő nem tudja, hogy hogyan nevelje rá valamire a gyermekét, pedig a leghatékonyabb nevelési eszköz a példamutatás. Kiemelt szerepe van az egyenes, egyértelmű kommunikációnak is, és annak, hogy a szülők értékrendje mennyire letisztult, és milyen mértékben közvetítik azt (direkt és indirekt módon) a gyermekeik felé. Alapjában véve elmondható, hogy ha egy felnőttben legalább egy területen megvan az, amit az őt példaképnek tekintő fiatal el szeretne érni, akkor könnyen példaképpé válhat. Összességében nézve azonban, ha egy felnőtt tisztában van saját magával, az értékeivel, és kialakult az értékrendje, aszerint viselkedik és él, valamint személyiségfejlődés tekintetében, illetve legalább egy területen előrébb tart, mint az, aki példaképének szeretné őt tekinteni, akkor optimális példakép lehet, mivel a mintaadás általában nem csak egy területre terjed ki, illetve az egész személyiségformálódást érintheti az azonosulás folyamatai kapcsán.

Miért fontos?

— Mennyire fontos a példakép?

— Gyermekkorunkban a szüleink adják a mintát, amelyet tudattalanul példaképnek érzünk. A kamaszkor elején kezdetét veszi az eltávolodás, amely során megkérdőjelezzük a szüleink által képviselt értékeket, és kialakítjuk, hogy melyek azok, amelyeket magunkénak tudunk érezni. Járjunk nyitott szemmel, vegyük észre, és merjük kimondani a jót, dicsérni, elismerni szemtől szembe is másokat, és vinni a jó hírét, terjeszteni, reményt adni a többieknek. A példaképek segítenek fenntartani, megerősítik, illetve újjáélesztik a világ jóságába vetett hitünket, elvonják a figyelmünket a nehézségekről, és egy pozitív szűrő segítségével képessé tesznek arra, hogy a problémahelyzeteket kihívásnak tudjuk tekinteni. Felmerülhet a félelem, hogy mássá válunk-e, ha példaképként tekintünk valakire, és szeretnénk hasonlítani hozzá. Általában valamilyen közös tulajdonság mentén választunk példaképet, megvan benne valami, amiből mi többet, jobbat szeretnénk. Általában a számunkra kevésbé fontos jellemzőkre, viselkedésformákra nem tekintünk olyan nagy mértékű érdeklődéssel, mint a relevánsakra, így kicsi az esély arra, hogy átvesszük őket. Akkor találunk könnyebben példaképre, ha látjuk benne a hétköznapi embert is, nem egy extrém hőst választunk. A példakép valamilyen aspektusból megközelíti az én-ideálunkat. Ez azért is nagyon fontos, mert nagymértékben függ az önbizalom attól, hogy mennyire sikerül közelíteni egymáshoz a jelenlegi ént és az én-ideált. Minden korban szükség van példaképekre, akikre felnézhetünk, akiktől tanulhatunk, akik megtestesítik a magunk elé kitűzött célok egyikét.

Fontos tudnunk, hogy ha egy példaképben csalódunk, akkor ez nagyobb és fájóbb csalódás, mert magunk fölé emeltük, többre értékeltük őt, felnéztünk rá, így magasabbról esik a mélybe, a csalódások közé. A Mentor-technika lényege az, hogy segít sikeressé válni, ha találsz három olyan létező vagy fiktív személyt, akikre fel tudsz nézni, akiket példaképednek, mentorodnak választanál, és beleképzeled magad a helyükbe, felteszed magadnak a kérdést, hogy ők vajon mit tennének egy adott helyzetben. Ez sokat segíthet a döntésben, kivitelezésben is, megerősítést ad. Fontos időnként újra feltenni magunknak a kérdéseket: Honnan indulunk? Hová tartunk? Mik az értékek az életünkben, saját magunkban, szeretteinkben és a körülöttünk levőkben?

Talán mindannyiunkban megvan a potenciál arra vonatkozóan, hogy példaképek lehessünk. Nézzünk magunkba, keressük meg, hogy hogyan válhatnánk valóban példaképpé, és induljunk el az a felé vezető úton! Váljunk jobb emberré, valamiben követendő példákká, merjük kimondani, megmutatni, amiben jók vagyunk, amire büszkék vagyunk, amit fontosnak tartunk, amiben sikereket érünk el.

Önismeret

— Mindig nyitott kérdés volt, hogy az ember életében, mennyire fontos az önismeret. Hogyan ismerheti meg az ember önmagát, ha ez megtörténik, mennyire fogadja el, tud-e az ember változtatni önmagán?

— Talán néha úgy tűnik, hogy az önismeret olyan, mint az egészség. Ha rendelkezünk vele, akkor azt gyakran észre sem vesszük a hétköznapok során, de ha nincs, akkor égető a hiánya. Miért jó, ha ismerjük magunkat? Mert az életünk minden percére kihat az, hogy jóban vagyunk-e önmagunkkal, ki tudjuk-e alakítani és fenn tudjuk-e tartani a lelki egyensúlyunkat, meg tudjuk-e valósítani önmagunkat. Az önismeret azt jelenti, hogy értjük önmagunkat, motivációinkat, belső folyamatainkat, tisztában vagyunk a képességeinkkel, nehézségeinkkel, céljainkkal. A személyiségünk valamelyest állandó, mégis folyamatosan változik, ezért az önismeret útja gyakran rögösnek és hosszúnak tűnhet. Érted-e, hogy mit miért teszel? Tudod, hogy ki vagy valójában? Elfogadod önmagad, és látod az értékeidet? Képes vagy-e koordinálni a reakcióidat? Tudod, hogy mi a szeretetnyelved? Milyen embernek tartod magad, és milyennek látnak mások? Milyen az én-ideálod? Tisztában vagy az érzéseiddel, gondolataiddal, cselekedeteiddel, és ezeket összhangba tudod hozni? Tudod, hogy mit szeretnél az élettől, mit akarsz elérni? Vannak céljaid? Hogyan hozol döntéseket? Hogyan oldod meg a problémákat? Hogyan kommunikálsz a konfliktusok során? Ki tudsz bontakozni? Mit jelent Neked a siker? Mi Számodra az önmegvalósítás? Mi a fontos az életedben? Mit jelent Neked a boldogság? Mire vágysz? Hogyan töltődsz fel, hogyan kapcsolódsz ki? Mi Számodra a leghatékonyabb stresszoldó módszer? Számtalan kérdést tehetünk fel, amely segíti az önismeretet. Ha figyeljük önmagunkat, és igyekszünk fejlődni, akkor nő az önbecsülésünk, megtalálhatjuk a saját válaszainkat, és ezáltal kiegyensúlyozottabbá, boldogabbá, sikeresebbé válhatunk.

Identitás

— Egy másik fontos kérdés az identitás. Hogyan alakul ki az ember identitástudata, mennyire határozza ez meg az emberi értékeket?

— Erikson fejlődéselmélete szerint a kamaszkor legfontosabb feladata az identitás kialakulása, amely a tinédzserkor végére teljesül. A fiatal megérti önmagát, tudja, hogy hová tartozik, és ki is ő valójában. Az identitásunkat érő hatások egész életünkön át tartanak, ezért formálódhat is, ha új szerepekkel azonosulunk, és belsővé tesszük, interiorizáljuk azokat. Az identitástudat kialakulását nehezíti, hogy kevés a hiteles minta, nem egyenes a kommunikáció, és már gyakran nem egyértelműek a nemi szerepek. Az önismeretünktől jelentősen függ az identitásunk, hogy milyennek, hová tartozónak érezzük magunkat, milyen értékeket érzünk sajátunknak, és az értékek mentén kit tekintünk példaképünknek.

Irány

— Milyen irányba halad a mai fiatalok értékrendjének a kialakulása, önismerete, identitástudata?

— Ma égetőbb szükség van hiteles és értékeket közvetítő példaképekre, mint valaha. A fogyasztói társadalom üzenete: „ne javítsd meg, dobd el!”, amely az emberi kapcsolatokra is rányomja a bélyegét. Nem fektetünk energiát abba, hogy megoldjuk a gondjainkat, konfliktusainkat, kezeljük a stresszt, és alapjában véve jól legyünk, mert könnyebb instant megoldások után nézni, szőnyeg alá söpörni, tagadni a nehézségeket. Viszont ezek így annyira összegyűlnek, hogy egyszer csak hirtelen, váratlanul hatalmasat robbannak. És a romokat eltakarítani sokkal nehezebb, mint megelőzni a robbanást, mielőtt komoly károkat okozna. A tárgyainkkal foglalkozunk, a lelkünkkel azonban nem. Az értékrend kialakításában a szülőknek kulcsfontosságú szerepe van. Kevesebb szó esik az emberi értékek fontosságáról, ritka a letisztult értékrend, amely az életvitelben is megjelenik, pedig csak úgy válik átadhatóvá. Sokan nem tudják, hogy hogyan legyenek „elég jó” szülők (tökéletes senki nem lehet, de „elég jó” igen), és a saját bizonytalanságaik rányomják a bélyeget a gyermeknevelésre is, ez a gyermek mentális stabilitására is kihat. Ha szülőként fejlesztjük a saját önismeretünket, és hiteles, következetes, egyértelmű tükröt tartunk a gyermekeink elé, az rendkívül segíti az önismeretük fejlődését.

Önbizalomhiány

— Legtöbb esetben azon múlnak a dolgok, hogy nem tudunk igazi példaképek lenni.

— Ma nehezebb küzdeni hosszú távon, könnyebben elgyengülünk, mert kevesebb biztatást kapunk, és nem tudjuk, hogy hogyan motiváljuk saját magunkat, inkább nem is indulunk neki, mert félünk a kudarctól és a felelősségtől. Önbizalomhiány miatt sok negatívumot elviselünk szó nélkül, mert úgy gondoljuk, hogy így kell élnünk, és nem hallgatunk a belső hangunkra. Kevéssé tudjuk kifejezni az érzéseinket, kimondani a gondolatainkat, megfogalmazni a mondandónkat úgy, hogy el is jusson a másikhoz. Ami az identitást illeti, ez manapság egyre nehezebb kérdés. Mindannyian keressük magunkat, kutatjuk, hogy hová tartozunk, kihez hasonlítunk, kik is vagyunk valójában. Az identitás kialakulásához az önismereti munka vezet. Ha megtanulunk hallgatni a belső hangunkra, akkor sikeresek leszünk ebben is, és megerősítenek azok, akikhez tartozunk. Ne adjunk hitelt az előítéleteknek, vizsgáljuk azt, hogy mit érzünk valójában! Figyeljük magunkat, hogy milyenek vagyunk, milyenek akarunk lenni, és milyenek nem.

 Elek György