Kereskényi Gábor RMDSZ-es parlamenti képviselő fiatalon kezdte el a közéleti szereplést, de gyorsan bekerült a politikai élet főáramlatába. Az alábbiakban tapasztalatairól beszél.

— Voltak-e politikai tapasztalatai akkor, amikor elkezdte a MIK szervezését? Kellett-e oda egyáltalán politikai tapasztalat, hiszen ez a szervezet kezdetben nem politizált? Hogyan jutott el a szervezet a politizáláshoz, és milyen célok érdekében?

— A MIK-et 1999-ben alapítottuk, egyik célja éppen az volt, hogy a fiatalok számára egyfajta közéleti műhelyt biztosítson. Számomra nem volt újdonság az ifjúsági érdekképviselet, hisz 1994 és 1998 között a Köfediszben (a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákszervezetében) tevékenykedtem. A Magyar Ifjúsági Kezdeményezésben természetesen nem minden fiatalt érdekelt a politika vagy akár az önkormányzati munka, de mindenki tevékenykedett, érdeklődési körének megfelelően, hisz a MIK rendkívül sokszínű tevékenységet fejtett ki. A közügyek iránt érdeklődők sorából több olyan fiatal került ki a MIK-esek közül, aki az önkormányzatokban, a törvényhozásban, illetve más közintézményben bizonyíthatta rátermettségét. A teljesség igénye nélkül: Csehi Árpád, Pataki Csaba, Magyar Lóránd, Kovács Máté, Szőcs Péter, Stier Péter, Harkácsi László, Nagy Szabolcs, Poszet Kinga, Veres Norbert, Kramer Csilla, Kovács Jácint…

A MIK jó iskola volt mindannyiunknak, mely megtanított arra, hogy a kisebbségi közösségépítést szolgálatként fogjuk fel.

— Mi a feladata a pártpolitikának és mi a civil szervezeteknek ahhoz, hogy Szatmár megyében megerősödjön és életképes maradjon a magyar közösség?

— Azt gondolom, hogy az életképes magyar közösség három pilléren kell álljon, melyek egymást kiegészítve vihetik csak sikerre közös ügyünket. Ezek: történelmi magyar egyházaink, érdekképviseleti szervezetünk és a civil szféra. Mindhárom pillérnek megvannak a specifikus feladatai, de kisebbségben csak a három tényező összehangolt működésével érhetünk el sikereket. Véleményem szerint ennek a három pillérnek a működése Szatmár megyében jónak mondható. A mi feladatunk érdekképviseleti szervezetként az, hogy érvényesítsük a közösségünket megillető jogokat, ezeknek körét lehetőségek szerint bővítsük. Ebben a munkában mindenkinek helye van. Sajnos a politika — többek között az országos audiovizuális sajtónak köszönhetően — napjainkban eléggé le lett járatva. Pedig a politizálás nem ördögtől való, én igenis hiszek abban, hogy lehet becsületesen, egyenes gerinccel politizálni, ugyanakkor nekünk, kisebbségi magyaroknak a saját közösségünk képviselete érdekében muszáj élnünk a politika adta eszközökkel céljaink elérése érdekében. Jómagam mindig annak a híve voltam, hogy a mérkőzés eredményét a pályán és nem a partvonalról nagyokat mondva lehet befolyásolni…

— Sokan úgy látják, hogy a magyarság csak úgy éri el a céljait, ha folyamatosan kompromisszumokat köt a kormányzó pártokkal, holott nagyon sok esetben eredménytelennek tűntek a megállapodások. Meddig lehet elmenni a kompromisszumkötésekben, hogy ne adjuk fel magunkat?

— A kisebbségi lét önmagában magában hordozza a kompromisszumos megoldások szükségességét. Természetesen más lenne a helyzet, ha például Szatmárban is 70-80 százalékos tényező lennénk, és teljesen más 35 százalékos erőnek lenni. Többször sikerült a 35 százalékkal olyan eredményeket elérnünk közösségünk érdekében, melyekre mai napig büszkék lehetünk. A mostani egy viszonylag új helyzet ’90 óta: gyakorlatilag a két legerősebb román politikai alakulat összeállt, és egy ilyen kétharmados mamut-többséggel szemben nagyon nehezen lehet a magyarság specifikus érdekeit érvényesíteni. Ugyanakkor bizonyos kérdésekben nem engedhetünk! A ma kormányzó pártok is meg kell értsék, hogy bár „csak” 35 százaléknyian vagyunk, mégis erőt képviselünk, és nem kérünk semmi egyebet, csak tiszteletet közösségünk iránt, kivívott jogaink tiszteletben tartását.

— Miben látja a magyar-magyar kapcsolatokban (romániai magyarok –anyaország) létező problémák megoldását, mennyire hisz az egységben, az összefogásban és az összetartozásban?

— Összefogás nélkül elveszünk. Az elmúlt időszakban pedig történtek is kísérletek elveszejtésünkre, de nem jött össze. Éppen ezért én elsősorban a szatmári magyar emberekben hiszek. Azokban az emberekben, akik nyitott szemmel járnak, józan ésszel mérlegelnek, és nyílt szívvel cselekszenek, amikor üt az óra. Ők a mi partnereink immár lassan 23 éve, s mi erre a partnerségre építünk a továbbiakban is. Úgy tűnik, az anyaország hozzánk való viszonyában is paradigmaváltas következett be. Fontos, hogy legyen párbeszéd, konzultáljanak velünk, mert mi érezzük igazán az itteni gondokat-bajokat. Az semmiképpen nem válik hasznunkra, ha Erdélyt és a Partiumot valóságos „búcsújáró hely”-ként kezelik egyes politikusok, akik eljönnek, mondanak egy nagyot, aztán elmennek. Mi ugyanis itt maradunk… Az országos kapcsolatrendszeren túl számunkra mindig fontos volt a regionális jó kapcsolat, gondolok itt főként a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére, amellyel évek óta kiváló személyes emberi kapcsolatokon alapuló partnerséget tartunk fenn, melyről számos sikeres pályázat, közös projekt és rendezvény tanúskodik.

— Milyen lesz a jövő magyar embere, magyar családja, magyar közössége? Hol kellene változtatni az oktatásban, a kultúraszervezésben, a hagyományőrzésben?

— A család a társadalom alappillére, erre kell építenünk, ez mozgatja azokat a közösségépítő rendezvényeinket is, mint a Partiumi Magyar Napok vagy a Családi Hétvége. Nagy örömömre szolgál, hogy vidéken is egyre több helyszínen szerveznek rendezvényeket a családoknak. Ezen a téren jól állunk. De ez mind nem elég! Olyan feltételeket kell teremteni, hogy a fiatalok merjenek minél több gyermeket vállalni. Ehhez jól fizetett munkahelyek szükségesek elsősorban. Az oktatási rendszer elavult, sok esetben nem versenyképes, a tanügyben bizonytalanság van, évről évre változtatnak valamit. Pedig az iskolán, az óvónőn, a tanítón, a tanáron nagyon sok múlik. Idejében meg kell ismertetni a gyermekekkel történelmünket, hagyományainkat, értékeinket. Akkor is, ha ez nincs benne a hivatalos tankönyvekben. Egy nagy szívfájdalmam, hogy az én generációmból elég kevesen ismerik a magyar nóták szövegét. Pedig — többek között — ez is hozzátartozik kultúránkhoz, része hagyományainknak. A kultúra szervezésében, hagyományaink megőrzésében és értékeink felmutatásában fontos szerep hárul a már említett három pillérre: egyházak, érdekképviselet és civil szervezetek.

Elek György