A KRESZ legfrissebb módosítása szerint az autósoknak legkevesebb 1,5 méteres távolságra kell a kerékpárosokat kikerülniük előzés közben.
A kormány a múlt hét végén módosította a közúti közlekedést szabályozó törvény alkalmazásának előírásairól szóló határozatot, amely eddig úgy írta elő: a gépkocsivezetőknek „megfelelő távolságra” kell elhaladniuk előzéskor a kerékpárosok mellett — most a „megfelelő távolságot” módosították és pontosították „legkevesebb 1,5 méterre” a nagyobb biztonság érdekében.
A módosítás azonban a kerékpárosoknak is kötelezettségeket ír elő: a kerékpárt olyan világítóeszközökkel kell felszerelniük, amelyek (különösen sötét napszakban és éjszaka) jól láthatóvá teszik őket forgalomban — ráadásul a világítóeszközök nem korlátozódhatnak csak a kerekekre szerelt narancssárga macskaszemekre! Azaz a bringára bizony fel kell szerelni első lámpát és hátsó világítóeszközt is.
A kormány közleménye szerint a módosításokkal mindössze az eddig is érvényben levő szabályozást igazították a jelenlegi műszaki megoldásokhoz.