Szatmárnémeti

Kerekítő Szatmárnémetiben

Fotó: A szerző felvétele
2021.09.06 - 10:05
A Magyarországon igazi sikertörténetnek számító Kerekítő módszert, amelyben a magyar néphagyomány ölbéli játékai kerülnek a középpontba, ősztől már Szatmárnémetiben is alkalmazzák.

Szeptember 3-án, pénteken a szatmárnémeti Iparosotthonban a gyermekek és az őket elkísérő szülők és pedagógusok betekintést nyerhettek a Kerekítő programba, és személyesen is megismerkedhettek a Kerekítő manóval. „Jelenleg a határon túl, ezen a vidéken több helyen is működik Kerekítő baba-mama foglalkozás, például Nagyváradon, Kolozsváron, Szászfenesen vagy Székelykeresztúron. Szatmárnémetiben még nem voltam, de sokat hallottam már róla. Véleményem szerint egyedülálló, amekkora szakmai és emberi érdeklődés övezte. Tehát tulajdonképpen már eggyel több pedagógus sem fért volna el a teremben, maximálisan kihasználtuk a lehetőségeket. Nagyon jó érzés volt látni, hogy nem csak óvónénik és kisgyermeknevelők vettek részt a foglalkozásokon, hanem pedagógiai szakterületről is számos szakember. A népdalaink, gyermekverseink és énekeink a közös kincsünk, és ez a szatmárnémeti előadás ideje alatt ismét bebizonyosodott. Magabiztossággal és örömmel telve szóltak ezek Szatmárnémetiben is, ami szerintem egy különlegesen megható érzés. A gyermekek rendkívül ügyesek voltak, énekeltek, mutogattak, és bátrak voltak” — összegezte szatmárnémeti tapasztalatait J. Kovács Judit.

Ősztől a Szatmárnémeti Református Gimnázium minden óvodája mintaintézményként működik, e funkciót a Kerekítő mintaóvoda tábla leleplezése tette hivatalossá. Így a már jól ismert Kerekítő manóval, a mondókákkal és énekekkel együtt várják a gyerekeket a 2021/2022-es tanévben. A program az Interbrofarm cég támogatásával valósult meg. 

Mit kell tudni a Kerekítő módszerről?

A Kerekítő az óvodai-bölcsődei élet mindennapjait színesíti a magyar népi mondókákkal, dalokkal, Kerekítő manó hétköznapi és jeles napi bábjeleneteivel, a könyvcsalád köteteivel való ismerkedéssel, mindezekkel hozzájárulva a gyerekek érzelmi, művészeti és zenei neveléséhez, olvasóvá válásukhoz és néphagyományunk őrzéséhez. A Kerekítő módszer igazi élménypedagógia, Kerekítő manó bábfigurájával az élen, aki folyamatos inspirációt jelent a gyerekeknek és az óvodapedagógusoknak egyaránt. A gyerekek jó barátja, aki csoportbábként van jelen a gyerekek mindennapjaiban, közvetetten segít a közösségformálásban és az érzelmi intelligencia fejlesztésében is. A Kerekítő pedagógiai program egy hosszú távú együttműködés a mintaintézményekkel, amiben a népi mondókák kiemelt szerepet kapnak. A népi mondókák, az ölbeli játékok a bizalom, az érintések és az önfeledt összenevetések ideje. A kapcsolódás művészete.

„Tizenkét éves a Kerekítő. A kezdetektől fogva tartok módszertani tanfolyamokat érdeklődő pedagógusoknak, olyanoknak, akik a saját munkájukban használják azt, és olyanoknak is, akik baba-mama foglalkozások vezetőiként alkalmazzák, vagy pedig úgy, mint Szatmárnémetiben: a Kerekítő manót csoportbábként használják, és akár Kerekítő mintacsoportot vezetnek. A mintacsoport azt jelenti, hogy legalább hetente egyszer felbukkan a Kerekítő manó, és egy párperces bábjelenetes felvezetésre, népi mondókázásra kerül sor. A húsztagú Kerekítő-könyvcsaládot, ami szintén tizenkét éves, a szabadpolcon is megtalálhatják az érdeklődők” — magyarázta szerkesztőségünknek a Kerekítőről J. Kovács Judit drámapedagógus, foglalkozáshálózat- és programvezető.

 

Kallós András