A nyári szünidő után hétfőn újra megszólalnak a csengők, az iskolákban elkezdődik a tanítás. ,,Mily szerencse, mily boldogság,/ Hogy tanultam logikát,/ Most ezt föl sem érném ésszel.../ Éljenek az iskolák”! — írta Petőfi Sándor: Bolond Istók című elbeszélő költeményében. Szeptember elején még a legcsintalanabb, tanulni nem igazán szerető gyerekek is várják az iskolakezdést. Valahogy hangulata, szépsége van annak, amikor megszólal a csengő, találkoznak az osztálytársak, elmesélik a nyári élményeiket, elkezdik a közös munkát. Reményekkel indul ez a nap: szülők és gyermekek reményeivel. Legjobban a szülők reménykednek abban, hogy lesz valami a gyerekeikből, hogy többre viszik, mint ők, és nem keserves munkával, hanem tudással keresik majd meg a kenyerüket, mert az iskola feladata, hogy megadja azt az alapot, amire később lehet majd építeni. Ezeken elgondolkodva nagy elődeink szavai jutottak eszembe. Választ kaptunk már Vörösmarty kérdésére: „Ment-e tudással előbbre a világ?”, érdemes-e még „nemes, küzdő, szabadlelkű diák”-nak megmaradni, mint ahogy azt Ady tanácsolta? Van-e értelme szót fogadni József Attilának, aki arra figyelmeztetett, hogy: „A mindenséggel mérd magad!”, érvényesek-e még Sütő András édesanyjának szavai, aki azt mondta: „Írjál fiam, írjál, és meglásd, könnyebb lesz az álmod!”, vagy ismerjük be, hogy Széchenyinek volt igaza, amikor azon vívódott, hogy: „Elvész az én népem, elvész, tudom, mert tudomány nélkül való”. Mit várhat ma a szülő és a tanuló az iskolától? Hosszú hercehurca után politikai alapon nevezik ki az igazgatókat és az aligazgatókat. Sok iskolában még nem állt össze a tanári kar, kevés az olyan tanár, aki hivatásnak tekinti munkáját. Mit várhatunk el azoktól a tanítóktól, tanároktól, akik pénzért vásárolják diplomájukat, és pénzért vagy pártalapon kaptak neves iskolákban katedrákat? Mit érnek majd diplomájukkal a végzősök, ha az sok esetben csak arra lesz elegendő, hogy munkanélküli segélyt kapjanak? Az ifjúság majd azok példáját próbálja követni, akik iskola nélkül jövedelmező vállalkozásokat vezetnek, kiskirályokként élnek, és figyelembe sem veszik azokat, akik valóban jelesek bizonyos szakmákban. Véletlenül mondta volna Petőfi, hogy: „Éljenek az iskolák!”? Félő, nagyon félő, hogy a végén Madáchnak lesz igaza, aki azt mondta: „Fájdalmas lesz majd egykor e tudásod, s tudatlanságért fogsz epedni vissza.”.

Elek György