Halottak napja van, amikor félretesszük a munkát, üzletet, politikát, és elcsendesült perceinkben elgondolkodunk azon, kiknek köszönhetjük, hogy most itt vagyunk és merre vezet az utunk? Otthonunkban, a temetőkben, ezen az őszi napon minden jóravaló ember gyertyát gyújt, és aki csak teheti, elzarándokol szerettei sírjához. Ez a nap találkozót ad rokonokkal, ismerősökkel, ennek az egymásba olvadásnak a szimbóluma a gyertyák lobogása. A gyertya és csillagfények, akár üzenetként is felfoghatók. A már égi hazába költözöttek üzenetét, akik arra figyelmeztetnek, hogy rövidke életünket csak szépen, méltóan érdemes élni. Ekkor válik igazán értelmessé életünk, ami így már nem vezet félelemmel a halálhoz, van értelme hinni az örökkévalóságban. De ki tudja megmondani, mit jelent szépen élni? Képesek vagyunk elhinni azt, hogy nem a haláltól kell rettegni, hanem az élettől? Sokan teszik fel a kérdést, van–e nyitja, van–e kitaposott ösvénye a halál szép tapasztalatának? Eltűnődhetünk azon: mit üzennek a ma már halott elődeink a mennyei életről? Mit üzenünk mi egymásnak, mi, a sírok felett gyertyát gyújtók. Észrevesszük–e egymásban a szépet, az igazat és a jót, meglátjuk–e másokban, hogy attól lett szép az életük, hogy valósággal elégetik magukat abban az igyekezetben, hogy másoknak jobb legyen a sorsuk. Észrevesszük–e, hogy a teljes élet nem a fogyasztásban, az élvezetek minden áron való hajszolásában rejlik, hanem abban a törekvésben, hogy családunk, szűk és távoli közösségeink életét szebbé tegyük. Ezer esztendő alatt nagyot változott a világ. Halottak napi szokásaink is változatos és sokszor eltérő képet mutatnak. De nem ártana elgondolkodni, ha ilyenkor megállunk szeretteink sírjánál és emlékünkbe elmélyülve rendezgetjük a síron a virágokat, hogy halottak napján a temetőben valóban az az egyetlen és igazán fontos gondunk, hogy a gyertyák szépen égjenek? Eszünkbe jut–e gyertyagyújtáskor, hogy a magunk életének gyertyája vajon hogyan ég?

Elek György