Rainer Máté budapesti festőművész és grafikus alkotásaiból nyílt kiállítás szerdán a szatmárnémeti újközponti Galériában (25 Octombrie tér). Romániában ez a művész első önálló bemutatkozása.

Nyilvánvalóan nekünk üzen a szatmárnémeti újközponti Galériában ez év novemberétől látható festményeivel, rajzaival a festő, vagyis mindazoknak, akik hisznek a művészet nemesítő, gyógyító, csodatevő erejében.

Furcsa, első pillanatban rejtélyekkel teli képi világ tárul itt a szemünk elé, amely gyakran őskori vagy a keresztény mitológiához kötődő tartalmakat, mondanivalókat idéz. Már a címek is sokatmondóak: Napnővér-Holdfivér, Szent Jeromos, Mária Magdolna, Földanya, Madárjós stb. Ha a megszokottnál kicsit többet időzünk a teremben, hamar rádöbbenünk arra, hogy az alkotó nem csupán reméli, hanem hiszi, hogy minden harmadik évezredi művész az elektronikus terheitől roskadozó kortársainak sámánja, orvosa, megváltója lehet.

Rainer Máté 1973-ban, Budapesten született, ott végezte el a képzőművészeti akadémiát, és az eltelt jó évtizednyi időszakban számos hazai és külföldi kiállítóterembe vitte el alkotásait azzal a nyilvánvaló meggyőződéssel, hogy a nézővel való folyamatos kommunikáció az alkotói tevékenység, életút megkerülhetetlen komponense.

A Dorothea Fleisz által rendezett táborok meghívottjaként jutott el térségünkbe, ahol barátokat szerzett, és ha már ide érkezett, úgy gondolta, hogy bemutatkozik, párbeszédet folytat Szatmárnémeti képzőművészeivel, művészetszerető polgáraival.

Egy tárlat megítélésénél lényeges a technikai, tematikai, műfaji sokszínűség, változatosság, de a legfontosabb az üzenet egysége, egyedisége, hitelessége, meggyőző ereje, amely ez esetben expresszíven, félreérthetetlenül és maradéktalanul érvényesül minden bemutatott alkotáson.

Valahol itt kezdődik a művészet, hiszen az alkotómunka ürügyén rutinszerűen elkövetett jellegtelen, cél, karakter és tartalom nélküli ujjgyakorlatoknak semmi közük az önkifejezéshez, sokkal inkább a taposómalmot, a helyben járás szürkeségét, feleslegességét, kilátástalanságát juttatják eszünkbe.

Itt kezdődik tehát a művészet, de természetesen nem itt ér véget. Mint tudjuk, ezen a göröngyös, kimerítő, és semmi máshoz nem hasonlítható szépségű úton minden válasz újabb kétségeket, kérdéseket gerjeszt. A látottak alapján örömünkre szolgálna, ha Rainer Máté a későbbiekben is megosztaná velünk, szatmáriakkal is az ezekre adott alkotói válaszait, hiszen ez minden esetben kölcsönös gazdagodáshoz, feltöltődéshez vezet. Ha nem így lenne, nem rendeznénk, nem látogatnánk tárlatokat.

A kiállítás november 15-ig tekinthető meg.

Muhi Sándor