Nagykároly

Képzőművészeti kiállítás nyílt a Károlyi Kastélyban

2012.10.01 - 10:21

Szavalatokkal és a művészek pályafutásának bemutatásával nyitották meg vasárnap a Károlyi-kastélyban rendezett festészeti kiállítást. Bocsor Jenő és Csúzy Gizella Svédországban él, és számos díjat, kitüntetetést mondhat magáénak.

 

Vasárnap nyílt meg a Károlyi-kastélyban Bocsor Jenő és Csúzy Gizella Svédországban élő, magyar származású képzőművész házaspár festészeti kiállítása. A megnyitón szép számban jelentek meg a város kultúrakedvelő polgárai. A szavalatokat követően dr. Szalontai Éva újságíró, a házaspár közeli barátja mutatta be a művészek munkáját, ismertetve, hogyan szereztek maguknak hírnevet Svédországban, ’56-os magyar menekültekként. „A nemzetközi hírű festőművész házaspár 1956-ban hagyta el Magyarországot, szinte az egész világot bejárták, eljutottak Amerikáig is, számos díj, kitüntetés kísérte útjukat, de magyar gyökerűek, fontos nekik, hogy Magyarország és Erdély hogyan értékeli műveiket. Eugen Jenő Bocsor 1933-ban született, sokoldalú művész, a fotóművészet mestere, képzőművészeti tanulmányai mellett tanult énekelni, zongorázni, Stockholmban anatómiát is tanult. Ő elsősorban tájképeket fest, melyekben ott rejlik a természet és az élet szeretete. Csúzy Gizella inkább portréfestő, a részletfinomságokra figyel. Kedvenc témái a svéd erdők trolljai, manói, de a vallásos ihletettség is fellelhető alkotásaiban. Gizella rajzol, de tanítja is a rajzot és festészetet. A házaspár egy kis svédországi településen, Tomelillában él, közel a tengerhez, ahol a művésznő kertjében magyar fűszernövényeket is termeszt, hogy megismertesse a svédeket ezen különlegességekkel. Mindketten tagjai a Svédországi Művészeti Szövetségnek, amit csak nagyon kevés külföldi mondhat el magáról.” Szalontai Éva szavai után a látogatóknak lehetőségük nyílt megtekinteni a kiállított műveket, beszélgetni egymással és kifejezni elismerésüket a művészek irányában, amelyet majd személyes barátjuk ad át nekik. Ahogyan Szalontai Éva is elmondta, a művészek bár nem lehettek személyesen jelen a kiállításmegnyitón, kifejezetten örülnek annak, hogy Nagykárolyban mutatkozhatnak be festményeikkel. Szalontai Éva, aki egyben a Svéd-Magyar Panoráma Világklub egyik társelnöke is, azt is megjegyezte, hogy szerinte elismerésre méltó, hogy sok helyen három nyelven is fel vannak tüntetve a romániai települések nevei.

Mészáros Petra