Több hónapos tervezés és huzavona után sikerült a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesületnek végre megszervezni a főként középiskolásoknak szánt programját. Az Azonnal Használható Tudás Akadémiáját, amely hangzatos név, de többnyire csak AZTAAA néven említik, amely arra utal, hogy sokszor meglepődéssel hallgatják, hogy valaminek a megoldása mennyire egyszerű is lehet. A képzéssorozat elsősorban azoknak a diákoknak szól, akik úgy gondolják, hogy az iskola nem pusztán a tanulásról szól, s szeretnék a diáktanácsok révén többé vagy szebbé tenni az ott eltöltött éveket. A két fő előadás mellett két kisebb is volt, amelyet két kommunikációs szakember tartott. Ám az igazán fontos az ez alkalommal a rendezvényszervezés és a szervezéshez szükséges anyagi forrás előteremtése, vagyis a fundraising volt.
A rendezvényszervezésről Kovács Zsolt mesélt, aki bár eredetileg Székelyföldről származik, néhány éve Szatmárnémetiben tevékenykedik és egyrészt aktív tagja a Partiumi Magyar Napok szervezőcsapatának, másrészt viszont kvízeket szervez minden hónapban, színesítve ezzel a megyeközpont kulturális életét. A legfontosabb szervezési feladatokra hívta fel a figyelmet, de hangsúlyt helyezett előadásában arra is, hogy melyek azok a bakik, amelyekkel a legtöbb friss rendezvényen találkozhatunk. A diákokból és más civil szervezetek alapembereiből álló közönség számára a saját több mint 10 éves szervezői tapasztalatából igyekezett néhol humoros, néhol meghökkentő példákkal szolgálni.
A rendezvénysorozat másik érdekesebb előadása a Butka Gergő neve által fémjelzett fundraising titkaiba való beavatás volt. Az előadó, akinek a neve minden bizonnyal ismert a szatmáriak körében több mint 60 rendezvény szervezői csapatában volt benne, egyesek pedig egyenesen az ő nevéhez köthetőek: Szatmárnémeti Utcazene Fesztivál, extrémsport verseny, drag racing, hogy csak néhányat emeljünk ki a színes szervezői múltjából. S bár maga a téma nehéz és sokaknak száraznak tűnhet, az előadó ezúttal is megfűszerezte azt saját történetekkel, miközben arra hívta fel a hallgatók figyelmét, hogy néha legalább annyira fontos a sikerhez a támogatónál a hozzá forduló ember személyisége, mint a rendezvény, amelyhez az anyagi támogatást szeretné. Beszélt többek között azokról a lehetőségekről is, amelyek ennek a rendezvénysorozatnak a létrejöttéhez is kellettek, nevezetesen a magyarországi Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alap és a romániai Communitas Alapítvány.