Újabb év telt el anélkül, hogy bővült volna a bicikliút-hálózat Szatmárnémetiben vagy bárhol a megyében, annak ellenére, hogy a feltett szándék aktív maradt: szorgalmazni kell a biciklis közlekedést, vissza kell szorítani az autósat. Ehhez képest Szatmárnémetiben továbbra is az a jellemző, hogy mindent ellepnek az autók, ki vannak szorítva a közlekedésből, vagy épp fel vannak szorítva a járdára a kerékpárosok. Lapunk munkatársának a figyelmét pár napja hívta fel egy kerékpárral közlekedő olvasó, hogy megint eltelt egy év, de megint nem változott a helyzet, ugyanolyan hosszúságban vannak bicikliutak a megyeszékhelyen, mint tavaly ilyenkor. A reggeli csúcsidőben lehetetlen biciklivel közlekedni, a kerékpárosoknak nincs hely az útszegélyhez közel a parkoló autók miatt, az úttestről leszorítják őket az egymást kerülgető autósok, a járdán pedig nem lehet szabályosan közlekedni, mert az a gyalogosoké. Nem változott a helyzet ott sem, ahol vannak bicikliutak, mert azokat ugyanúgy eltorlaszolják a parkoló autók, ha pedig a járdára van felfestve a biciklisáv, elorozzák azt a biciklisektől a figyelmetlen gyalogosok.

Három fontos szempont

Fontos lenne megjegyezni, hogy a városi és településközi bicikliutak igénye nem azok esetében merült fel, akik hétvégén felkerekednek és biciklitúrára indulnak, hanem azok esetében, akik munkába, iskolába, boltba vagy épp piacra járnának biciklivel, tehát a mindennapokban pattannának nyeregbe, netán épp ahelyett, hogy autóba pattannának.
Azt is fontos megjegyezni, hogy Szatmárnémetiben a rendelkezésre álló infrastruktúrába normális bicikliutat belevinni lehetetlenség. Egy használható bicikliút szélessége menetirányonként legkevesebb hetven centiméter kell legyen, s az épített szélesség alapozással és szegélyezéssel egy méterre is szélesítheti ezt. Nagyon kevés utcában van lehetőség két méter szélességben bicikliutat kialakítani. Ha ilyet kellene kialakítani mindenütt, el kellene dönteni, hogy az úttestből, a zöldövezetből vagy a járdából kanyarít le ennyit az építő, avagy megveszi az út menti telkeket és házakat, hogy legyen miből leválaszthasson ennyit, és a meglévő járda- és úttestméret megmaradjon.

És talán mindkét fenti szempontnál fontosabb, hogy ha lenne bicikliút-hálózat a városban, azt használnák-e az emberek. Egyértelmű, hogy Szatmárnémeti egy biciklizhető város, hiszen síkvidéken van, és nem túl nagy: 15 perc alatt komótosan át lehet kerekezni egyik végéből a másikba. Ám az is egyértelmű, hogy Szatmárnémeti egy elkényelmesedett város, amelyik 15 perc biciklizés helyett inkább az 5 perc autózást választja. Aztán ott vannak az esős, szeles napok, amikor senki nem kockáztat egy kiadós megfázást azért, hogy megspóroljon a természetnek némi kipufogófüstöt, bevásárlást sem lehet biciklin hazavinni, és amúgy is gyorsabb az élet, mint harminc évvel ezelőtt volt, más az életvitel, nem sokan érnek rá nyugodtan kerékpározgatni a hétköznapi teendők között.

Közhivatali közöny

A biciklivel közlekedés még mindig nincs benne az intézményi köztudatban. Most lett kész a szatmárnémeti prefektúra épülete, összesen öt, biciklinek való tároló van az épület körül — vélhetőleg az ügyet intézni érkezőknek rakták ki —, a belső udvarban, az alkalmazottak számára viszont csak autós parkolóknak találtak helyet. A megyei rendőrség épülete nem lett felújítva, de valahogy jobban kellene érdekelje őket a közlekedés, ám a „bicikliparkolók” száma ennek ellenére nulla. A szatmárnémeti polgármesteri hivatal és a megyei tanács épülete körül kb. ötven biciklinek való tároló van, de a közigazgatási palota körül lévő új főtér koncepciójába már belefértek a bicajosok, nem csak bicikliút van a téren át, de sok a tároló is, van hol hagyja a drótszamarat, aki ezzel érkezik.

Princz Csaba