Szatmárnémeti

„Kellemetlen” természetvédők

2014.02.18 - 09:44

A megyei tanácselnök, Adrian Stef és Mircea Govor alelnök után most a prefektus is támadja az EKE tevékenységét. Eugeniu Avram szeretné leváltatni a Túr-menti védett terület kezelőit.

 

A megyei önkormányzat vezetőinek támadásai, valamint a román sajtóban lefolyt rágalmazási kampány után Eugeniu Avram prefektus is elkezdte keresni a fogást az EKÉ-n. A civil szervezet munkája kapcsán ugyanis rengeteg panasz érkezett a Túr-mentéről, emiatt pedig kellemetlen helyzetbe kerültek, hisz a szóban forgó térségben élők hagyományosan a mostani kormánypártok szavazói, akiket ha nem békítenek meg, visszaeshet a támogatottságuk. A helyiek egy része dühös, amiért egyes tevékenységekre nem kap engedélyt a civil szervezettől. A prefektus kilátásba helyezte, hogy Rovana Plumb környezetvédelmi miniszternél tesz panaszt. Egy tegnapi ülés keretében pedig felszólította több szakhatóság vezetőjét, hogy alakítsanak bizottságot a civil szervezet munkájának felülvizsgálatára. Lapunk megkeresésére Márk-Nagy János, az EKE ügyvezető igazgatója kifejtette: ha valaki elégedetlen a munkájukkal, ha úgy érzi, hogy jogtalanul tagadtak meg tőle engedélyt, az közigazgatási bírósághoz fordulhat. A prefektusnak viszont sem szakemberei nincsenek, sem joga nincs arra, hogy kritizálja a tevékenységüket. „Nem tartjuk korrektnek, hogy minket nem hívnak meg ezekre az ülésekre, hogy mi is elmondhassuk az álláspontunkat — fejtette ki Márk-Nagy. — Így például az erdészeti igazgatóság vezetője azt hazudik, amit akar, nekünk pedig esélyünk sincs cáfolni, amit mond.” Az igazgató azokra a román sajtóban megjelentekre utalt, ahol az erdészek azzal vádolták őket, hogy megtagadják a fakivágási engedélyek kiállítását a Sárerdőre. Továbbá azt is állították, hogy az EKE ahelyett, hogy védené a természetet, tulajdonképpen árt neki, mivel nem engedi az öreg fákat kivágni, emiatt hozzájárul a kártevők elszaporodásához. Márk-Nagy János szerint ez nem igaz, az erdészek kérelmeit 90 százalékban jóváhagyták. Hozzátette: a kártevőnek titulált rovar pedig a nagy hős cincér, mely európai szintű védettséget élvez és egyike volt azon fajoknak, melyek jelenléte miatt védetté nyilvánították a Túr-mentét.

 

Babos Krisztina