Nagykároly

Kellemetlen tapasztalatok a nagykárolyi kórházban

2014.11.01 - 16:30

Nem éppen kellemes élményeit osztotta meg a Friss Újsággal egy beteg, akit szokásos évi kezelésére utaltak be a nagykárolyi Városi Kórházba. Mint mondta, emberi mivoltában sértették meg az intézmény dolgozói, mikor kezelési ideje lejárta előtt távozásra kérték fel.

Annak ellenére, hogy a nagykárolyi önkormányzat mindenképpen azon dolgozik, hogy minél jobb vélemény alakuljon ki a városban igényelhető egészségügyi szolgáltatásokról, nem minden beteg távozik elégedetten a Városi Kórházból. Lenuţa Maria Portan levélben osztotta meg velünk keserű tapasztalatait, amelyeket a nagykárolyi kórházban szerzett szokásos évi gyógykezelésének ideje alatt.

„Méltányolni való, értékes tervek azok, amelyek a balneo-fizio-kinetoterápiai központ révén Nagykárolyban megvalósításra kerülnek. Fontosak a megyének, de még inkább azoknak a betegeknek, akiknek rendszeres kezelésre van szükségük. Én is egyike vagyok ezeknek a betegeknek, hiszen több mint 40 éve rendszeres kezelést kell kapnom. Izomsorvadásom van, hároméves koromtól nem tudok járni, tolókocsihoz vagyok kötve. Éveken keresztül Kovászna megyébe kellett kezelésre járnom, ott volt egy speciális kezelőközpont. Régóta szeretnék egy közelebbi helyet találni és nemrég volt rá lehetőségem, hogy befeküdjek a nagykárolyi kórházba, elvégeztetni egy fizio-kinetoterápiai kezelést. Nagyon örültem, hogy találtam itt a közelben egy hasonló helyet, mint ahová eddig jártam. Juhász doktornő páciense voltam, aki teljes odaadással kezeli a betegeket. Úgy látszott, hogy minden rendben van az utolsó napokig, amikor azzal álltak elém, hogy 10 napi kezelés helyett csak 8 kezelésben részesülhetünk a férjemmel. Hétvégén nem engedtek haza, mivel még hátra volt két napi kezelésünk. De hétfőn kora reggel, váratlanul a személyzet ránk rontott, hogy félórán belül szedjük össze a holmijainkat és hagyjuk el a kórtermet, mert új páciensek érkeztek. Nagyon megalázóan viselkedtek velünk: mindketten mozgássérültek vagyunk a férjemmel együtt, de ő tud annyira mozogni, hogy ha nehezen is, de ellát engem. Sírva próbáltunk elkészülni, még a mosdóban sem lehettem nyugodtan, rám nyitották az ajtót, és kirángatták az ágyneműt is. Kitettek a folyosóra, ameddig megérkezett a mentő. Szégyen, gyalázat, ahogy viselkednek a páciensekkel, nem beszélve arról, hogy nem tisztelték a doktornőnk döntését sem! Milyen alapon tehette ezt Gheorghiţa doktor a Juhász doktornő betegével? Nem beszélve arról, hogy három alkalommal vacsora nélkül hagytak, mert az egészségügyis alkalmazott kifelejti a beteget és neveli a disznóját, a betegektől megvont étellel. Üzenném dr. Raţ Elisabeta igazgatónak, hogy mielőtt ki szeretné terjeszteni terveit, nézzen az egészségügyi személyzet körmére, hiszen tönkretehetik a kórház hírnevét!” — írta levelében a panaszos.

A panaszt továbbítottuk Kovács Jenő polgármesternek, hiszen az intézmény működtetése hozzájuk tartozik, s a még csak mérsékelt kapacitással működő új központhoz is nagy reményeket fűznek.

„Természetesen minden visszajelzés nagyon fontos a számunkra, s a betegek érdekei az elsődlegesek, amiket figyelembe kell vennünk. Nagyon sajnálom a történteket, és azt szeretném tanácsolni az érintettnek, hogy a panaszát hivatalos levél formájában juttassa el a kórház vezetőségéhez. Az igazgatónő, dr. Raţ Elisabeta nagyon határozott, rátermett vezető, aki kemény kézzel irányítja a kórházat, és egészen biztos vagyok benne, hogy lépéseket fog tenni az ügyben. Nem csak a Portan családnak tanácsolnám ezt, hanem mindenkinek, aki úgy érzi, hogy a kórházban nem megfelelő módon bántak velük, nem megfelelő hangnemben szóltak hozzájuk az intézmény munkatársai” — mondta Kovács Jenő.