Nagykároly

Kellemes közösségi rendezvény a kastélykertben

2019.09.15 - 18:14

Varázslatos helyszíne egy közösségi rendezvénynek a nagykárolyi kastélykert. Ez szombaton is bebizonyosodott, amikor sok százan vettek részt az RDMSZ szervezte bográcsozáson. Fellépett a Rekettye Néptánccsoport, a nyírteleki tánccsoport, valamint a Rollscream zenekar.

Kifejezetten örül annak, hogy különösen nagy számban jelentkeztek csapatok a családi rendezvényükre — erősítette meg feltevésünket a konyhai művészetek terén is remeklő Kovács Jenő nagykárolyi polgármester, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi szervezetének elnöke. Mint kifejtette, a tizenhét csapat, a sok száz kilátogató is bizonyítja, hogy szükségét érzik az emberek annak, hogy legyen alkalma a találkozásnak, az együtt főzésnek. „Lassan hagyománya van a mi bográcsozásunknak. Igaz, az idei majálisunk szeptemberre csúszott, de ez mellékes, mind májusban, mind szeptemberben — és persze máskor is — szeretünk enni, inni, főzni és főként együtt lenni” — fogalmazott. Mint hozzátette: „Az mindig jó, ha sok jó ember összegyűl egy kötetlen találkozásra.” Arról is érdeklődtünk, hogy kampányrendezvénynek érzi-e a bográcsozásukat. Kifejtette, hogy bár valóban zajlik az államfőválasztásra való felkészülés, de a legoptimistább jóslatok sem tartják valószínűnek, hogy az RMDSZ jelöltje a fő esélyesek közé lenne sorolható. Visszautasította ugyanakkor azt a ki nem mondott feltételezést, miszerint egy-egy tál étellel meg lehetne „vásárolni” a nagykárolyiak jóindulatát. Emlékeztetett, hogy hagyományos rendezvénye a kastélykert hűsében otthonra lelő bográcsozás a nagykárolyi RMDSZ közösségének. Érzése szerint ezeken az alkalmakon nem is maga az étel a legfontosabb, hanem az, hogy a választók kötetlen körülmények között elbeszélgethetnek a helyi döntéseket meghozó testület tagjaival. Beszélt arról is, hogy bár nincs hagyományos zsűrije a rendezvénynek, mégis figyelik egymást a csapatok tagjai, nézik, kit hányan látogattak meg, kinek az ételét dicsérték meg jobban. Mint nevetve összegezte: „az emberek a zsűri tagjai”.

A nagykárolyi rendezvényen bográcsost, babgulyást, illetve számos egyéb kulináris csodát készítettek. A csapatok a következők voltak: Hágó Attila Nándor tanácstag, Roman Adrian tanácstag, a nagykárolyi RMDSZ Nőszervezete, Vénig Gabriella tanácstag, Lukács-Rákóczi Levente tanácstag, az Open Road motoros baráti társaság, Kovács Jenő, a nagykárolyi RMDSZ elnöke, Keizer Lajos alpolgármester és barátai, az Apaserv munkatársi közössége, a Fluid Group Hagen vállalat munkatársi közössége, a kertvárosi református egyházközség tagjai Papp Zsolt presbiterrel az élen, a Német Demokrata Fórum nagykárolyi szervezete, Fazakas Zoltán tanácstag, Polgár testvérváros kulináris küldöttsége, Leitner Róbert tanácstag, Putovits Tünde tanácstag, illetőleg — és nem utolsósorban — Petkes József tanácstag. Mindahányan szívesen látták a rendezvényre kilátogatókat — nem is volt belőlük hiány, mint ahogy a jó szóból, a nevetésből sem. Kellemes közösségi rendezvény volt a nagykárolyi.

 

 

Megyeri Tamás Róbert