Szatmárnémeti

Kell a jó fizikum a helyi rendőrségnél is

2013.12.05 - 11:54

Lazultak az alkalmazási megszorítások a közszférában, most már minden távozó munkatárs helyére lehet újat alkalmazni. Erősnek kell lennie, aki rendőr akar lenni, az átlagos erőnlét kevés ide.

 

Elég komoly fizikai erőpróbának kell eleget tennie azoknak, akik városi rendőri egyenruhába szeretnének bújni, emellett elméleti kérdésekre is válaszolniuk kell, főleg a közalkalmazotti státusra és a városi rendőrség működésére vonatkozó jogszabályok terén.

A jelentkezési dossziékat december 16. és 20. között várják a hatóság Universului sétányon lévő székhelyén, az állással kapcsolatos tudnivalók már most is ki vannak függesztve; mi arra voltunk kíváncsiak, mennyire kell fittnek lenniük az ide jelentkezőknek.

 

Fekvőtámasz és guggolás

 

A pontozási rendszer korcsoportok függvénye, távolra ugrani és futni kell tudni jól, a férfiaknak fekvőtámaszban, a női pályázóknak pedig térdhajlításban kell jeleskedniük. A jelentkezők leggyakrabban a 31—35 és a 36—40 évesek közül kerülnek ki, előbbieknek negyvenöt, utóbbiaknak negyven, tökéletes tartással elvégzett fekvőtámaszt kell elvégezniük kevesebb, mint két perc alatt, a maximális tíz pontért. Az átlagért negyven, illetve harmincöt az elvárt fekvőtámasz-szám, a minimálisan megszerzendő öt pontért a fiatalabb pályázó harmincöt, az idősebb korcsoportból kikerülő jelentkező pedig harminc fekvőtámaszt kell hogy bemutasson. Az elvárások nem alacsonyak — mondta el véleményét az elvárt fizikai erőnléttel kapcsolatban Cortean Sándor, aki őrző-védő céget és edzőtermet is igazgat —, aki a tévé elől pattan fel, az semmiképp nem tudja az elvárt minimumot sem teljesíteni. Egy harmincas férfitől a negyvenöt fekvőtámasz komoly teljesítmény, még akkor is, ha megállhat közben pihenni, pár hónapig készülni kell egy ilyen próbára, aki pedig kapásból megcsinálja, az rendszeresen sportol.

Női jelentkező esetében nem a karhajlítás az elvárás, hanem a guggolás, a középkorú nők 40—45 térdhajlítással kaphatják meg a maximális pontszámot. Az átlagért öttel kevesebbet kell teljesíteni, a minimális pontszámot pedig 30—35 térdhajlítással lehet kiérdemelni. Cortean szerint aki az átlagosnál jobban teljesít, az még jobban rákészült, mint a férfiak a karhajlításra, a testépítő-edző szerint az edzeni járó nőknél tapasztaltak szerint az ilyen erőpróba nem megy könnyen a szebbik nem képviselői számára.

 

Ugrás és futás

 

Távolugrásban a középkorú férfiaknál minimum az egy méter nyolcvanat meg kell ugrani helyből, az ötvenméteres rövid távot 8,3 másodpercen belül kell lefutni, az egy kilométeres hosszútávfutáson pedig öt perc alatt kell célba érni. A 31—35 éves nőknek 1,6 métert kell ugraniuk a minimális pontszámért, ötven métert tíz másodpercnél kevesebb idő alatt kell lefutniuk, a nyolcszáz méter lefutására pedig alig öt percük van, ha az alsó határt el akarják érni.

Princz Csaba