Belföld

Kelemen: Székelyföldön mi vagyunk a Székely Nemzeti Tanács, nem más

2015.01.06 - 16:42

Az új államfő, Klaus Iohannis és a nemzeti kisebbségek viszonya, az őshonos nemzeti kisebbségek európai szintű védelme, az autonómia-tervezet közvitája az, ami foglalkoztatja Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét.

Kelemen Hunorral Szilágyi Szabolcs, a Kossuth Rádió munkatársa beszélgetett. Az RMDSZ elnöke szerint Románia számára és ezen belül a magyarság számára a 2015-ös év érdekesnek ígérkezik, mert most lesz „kipróbálva” Klaus Iohannis, az ország új államfője. Ez az év gazdasági szempontból egy „eléggé megerőltető” évnek ígérkezik, és nem kizárt, hogy az ellenzék az év közepe táján megpróbálja megbuktatni Ponta kormányát – véli Kelemen Hunor. Az RMDSZ szempontjából a 2015-ös évben a társadalomépítés, a társadalomszervezés, az erdélyi magyar közösség megerősítése lesz a nagy feladat, illetve kihívás – magyarázta az elnök. Kelemen az új választási törvényről is beszélt, amelynek munkálatai a szakbizottságokban már december elején elkezdődtek. Az RMDSZ egy olyan német mintájú vegyes választási rendszert szeretne, amely az arányos képviseletet megőrizné a parlamentben és tükrözi a választói akaratot. Az Európai Uniós jelenlétről Kelemen azt mondta: 2015-ben azt a kisebbségi szolidaritást, amelyet már megteremtettek, azt megőrzik. Hozzátette: itthon pedig folytatják és kibővítik akár a 2016-os választások perspektívájában is az együttműködést a Magyar Polgári Párttal. A rádiós kérdésére az RMDSZ elnöke azt mondta, hogy nincs semmilyen viszonyuk sem az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, sem pedig az Erdélyi Magyar Néppárttal. A Székely Nemzeti Tanácsról pedig Kelemen így fogalmazott: „Székelyföldön mi vagyunk a Székely Nemzeti Tanács, nem más.” Az autonómia-tervezet közvitájáról pedig Kelemen Hunor azt mondta, hogy azt 2015-ben szeretnék úgy a magyarság, mint a románság fele „kiteljesíteni”.