Belföld

Kelemen megy, az RMDSZ marad

2014.07.11 - 18:13

Kelemen Hunor bejelentette, az elkövetkező napokban lemond a kormányban betöltött kulturális miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztségéről, az RMDSZ viszont tagja marad a kormánynak.

 

A döntés a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) pénteki ülésén hosszas vita után született meg. Kelemen Hunor elmondta, a szövetség elfogadta a miniszterelnök által javasolt kompromisszumot, hogy Romániának a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés ügyében képviselt álláspontját szeptemberben a parlament vitassa meg. A román kormány pedig nem tesz le újabb dokumentumokat az Európai Unió luxemburgi bíróságán zajló perbe mindaddig, amíg a parlamenti vita le nem zárul. „Ezzel hozzájárulhatunk egy fontos párbeszéd kialakulásához a kisebbség és a többség között, és konstruktív megoldásokat találhatunk” — jelentette ki az RMDSZ elnöki tisztségét is betöltő politikus. Nyomatékosan hangsúlyozta, a magyarság nem ellensége, hanem értéket teremtő közössége Romániának, és úgy vélte, a javasolt európai szabályozás jó eszköz lehetne az Európai Unióba törekvő Szerbiában és Ukrajnában élő román közösségek jogainak az érvényesítéséhez is. A SZÁT keretében megoszlottak a vélemények az RMDSZ kormányzati részvétele kérdésében. Voltak, akik a kormányon maradást szorgalmazták, és voltak, akik a kilépés mellett érveltek. Abban azonban a döntéshozó testület valamennyi tagja egyetértett: nem maradhat következmények nélkül a kialakult helyzet.

Kelemen Hunor újságírói kérdésre elmondta, hétfőn találkozik legközelebb Victor Ponta miniszterelnökkel, és az azt követő napokban, még a jövő héten benyújtja a lemondását. Azt is elmondta, a koalíciós egyezség szerint a kulturális miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztség továbbra is az RMDSZ-t illeti meg. A politikus elhárította a válaszadást az utódlásra vonatkozó kérdésekre.

Az MTI kérdésére Kelemen Hunor elmondta, a miniszterelnök által javasolt kompromisszum nem vonatkozik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) polgári kezdeményezéséről zajló luxemburgi perre is. Korodi Attila környezetvédelmi miniszter személyében az utóbbi ügy kezdeményezői között is van román kormánytag, és Románia abban az ügyben is a kezdeményezők ellen lépett be a luxemburgi perbe. „Mi a Minority SafePackről beszéltünk a kormánnyal, a másik kérdésben a döntést ugyanis akkor hozták meg, amikor még nem voltunk kormányon” — jelentette ki az RMDSZ elnöke. Hozzátette, amennyiben sikerül Románia álláspontját módosítani a kisebbségi ügyben, az minden területen fontos előrelépés, fontos áttörés lesz.

Kelemen Hunor azt is elmondta, a SZÁT döntése értelmében az RMDSZ jelöltet állít a novemberi romániai elnökválasztásra. A jelölt személyéről jövő hét csütörtökén dönt a testület.

Az RMDSZ azért helyezte kilátásba kilépését a bukaresti kormányból, mert Románia a magyar érdekképviselettel szemben avatkozott be a kisebbségek és az Európai Bizottság (EB) jogvitájába.

A román kormánykoalíció pártjai között kialakult konfliktus ütközőpontjában a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés áll, mellyel az RMDSZ, és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) próbálja rábírni az Európai Uniót a kisebbségvédelem bizonyos területeinek a szabályozására. A 2013. július 16-án benyújtott kezdeményezés bejegyzését a Bizottság elutasította, mert úgy ítélte meg, a javasolt szabályozás nem tartozik jogalkotási hatáskörébe.

A Bizottság elutasító határozatát a kezdeményezők 2014. március 28-án támadták meg az EU luxemburgi bíróságán. Májusban Szlovákia az alperes Európai Bizottság oldalán, Magyarország a felperes kezdeményezők oldalán kérte a belépését a perbe, június elején pedig Románia csatlakozott Szlovákiához és az EB-hez a jogi küzdelemben.