Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Winkler Gyula EP-képviselő Szatmárnémeti legnagyobb beruházásait — a repteret, az épülő harmadik hidat, valamint a gyalogos hidat és a régi központot — látogatta végig kedden Pataki Csaba megyei tanácselnök, illetve Kereskényi Gábor kíséretében.
Történt még valami rendkívüli Szatmár megyében
Nem csak a fejlesztések, de sajnos a választási politikai paktumok terén is történt „még valami rendkívüli Szatmár megyében, ami országos szinten is példátlan: a Nemzeti Liberális Párt összefogott az AUR-ral. Erre nem reagált egyetlen egy regionális vagy az országos vezetőségből senki. (Szerk. megj.: Kelemen Hunor pár nappal korábban, egy nagyváradi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: várja a PNL magyarázatát arra, hogy miért fogtak össze az AUR-ral Szatmárban). Egyetlen célja van ennek az összefogásnak: hogy Szatmár megyét a magyarok nélkül vezessék. Az, aki nem akarja, hogy a következő négy esztendőben azt élje meg, mint az elmúlt négy hétben, az június 9-én szavazzon az RMDSZ jelöltjeire, Pataki Csabára és Kereskényi Gáborra.” – hangsúlyozta.
A mi utunk a fejlődés
Az újrázni készülő polgármester nem hallgatta el: az elmúlt években számos kihívással nézett szembe a városvezetés, ám ezek ellenére sikerült megváltoztatni, megszépíteni Szatmárnémeti arculatát. Viszont ahhoz, hogy az elkezdett munkát folytatni tudják, egyrészt szükség van a tulipános többségre a városi tanácsban, másrészt eredményes együttműködésre van szükség a megyei tanáccsal. „Egyes politikusok szeretnék, ha a város megrekedne a múltban. Ezek mindenre képesek, és céljaik elérése érdekében bármilyen kompromisszumot megkötnek. Ennek ellenére nekünk továbbra is a jövőbe kell tekintetünk, és mennünk kell előre, mert a mi utunk a fejlődés” – nyomatékosította Kereskényi.
Bízom abban: az embereknek a tettek számítanak, nem a szavak
A nem bőbeszédűségéről híres Pataki Csaba megyei tanácselnök röviden, felsorolásszerűen summázta: amikor hét évvel ezelőtt átvették a megye vezetését, mindössze két híd volt a megyében, most van öt, további kettő tervezése és kivitelezése pedig jelenleg is folyamatban van. Megújult a repülőtér, valamint lesz gyorsforgalmi út, mely a magyarországi autópálya-hálózattal, s így Európával teremt majd kapcsolatot. A megyei tanács az infrastrukturális beruházások mellett fokozott figyelmet fordított a kulturális intézmények fejlesztésére is, így mostanra mind a megyei könyvtárnak, mind a múzeumnak megújult székhelye van, és olyan tevékenységeik, amelyek nem irányulnak senki ellen, csakis a közösség érdekében. „Valószínűleg hibáztunk is néha — de csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Mi sokat dolgoztunk, igyekeztünk pótolni a legnagyobb lemaradásokat, nem áskálódtunk, nem támadtunk. Ez a csapat megérdemli a bizalmat. És bízom benne, hogy az embereknek a tettek számítanak, és nem a szavak” – fogalmazott Pataki Csaba.
Szabó Kinga Mária