Belföld

Kelemen Hunor: a kormányból léptem ki, nem a koalícióból

2014.08.03 - 10:23

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azért marad tagja a bukaresti kormánykoalíciónak, mert "belülről" több esélyt lát az erdélyi magyarságnak fontos kormányzati álláspontok befolyásolására, mint ellenzékből - hangoztatta az MTI-nek nyilatkozva Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, aki pénteki hatállyal lemondott a kulturális tárca vezetéséről és miniszterelnök-helyettesi tisztségéről.

"A kormányból léptem ki, nem a koalícióból" - mondta az RMDSZ elnöke. Hozzátette: a koalíciós egyeztetéseken az RMDSZ küldöttségét továbbra is ő vezeti, annak érdekében, hogy érvényesítsék a 2014 márciusában megkötött koalíciós megállapodás előírásait.

"Nagyon fontos, hogy ott üljél az asztalnál, hogy ne kerüljél fel az étlapra. Hogyha meg akarjuk próbálni befolyásolni a különböző kormányzati döntéseket, beleértve azt az álláspontot is, amit én hihetetlenül rossznak tartok, a Minority SafePack kapcsán a luxembourgi perbe való (román) beavatkozást, akkor ehhez ma nagyobb esélyünk van úgy, hogy a kormányzaton belül próbáljuk ezt a munkát elvégezni, mint hogy kívülről próbáljuk a munkát befolyásolni" - magyarázta az RMDSZ elnöke.

A kulturális tárca éléről lemondott Kelemen Hunor mandátuma utolsó napján Victor Ponta miniszterelnök társaságában megtekintette a bukaresti nemzeti színház - befejezéshez közeledő - felújítási munkálatait, amelyek első miniszteri megbízatása idején, 2011-ben kezdődtek. A kormányfő itt jelentette be, hogy elfogadta az RMDSZ javaslatát és Biró Rozália szenátort jelölte a kulturális tárca élére, illetve az RMDSZ-nek járó miniszterelnök-helyettesi tisztségbe.

Alig öt hónapos miniszteri ténykedését összegezve, Kelemen Hunor az MTI-nek elmondta: sikerült tartani vállalásait és meggyőződése, hogy Biró Rozália folytatja az általa elindított projekteket. Rámutatott: három bukaresti kulturális intézményben zajlik az építkezés, sikerült az intézmények működéséhez többletforrásokat rendelni a költségvetésből, közvitára bocsátották az új mozitörvényt, és az örökségvédelmi törvénykönyv is 90 százalékban elkészült.

"Az aradi Szabadság-szobrot föltettük a B-kategóriás műemlékek listájára, és tegnap kormányhatározattal elfogadtuk, hogy Gábor Áron ágyúja végleg hazakerül Sepsiszentgyörgyre a Székely Nemzeti Múzeumhoz" - számolt be a csütörtöki kormányülésen született döntésről. Hozzátette: néhány napja aláírta azt a miniszteri rendeletet, amely a műemlékek többnyelvű feliratozására vonatkozik, azokon a településeken, ahol kisebbségben élnek különböző nemzeti közösségek.

Kelemen Hunor azt követően mondott le kormánytisztségeiről, hogy a román kormány az RMDSZ-szel szemben lépett be a Minority SafePack nevű, uniós kisebbségvédelmi intézkedéseket szorgalmazó európai polgári kezdeményezéséről szóló luxembourgi perbe.