Belföld

Keddtől vége a vészhelyzetnek

Iohannis külön megköszönte a lakosságnak a szolidaritást és felelősségvállalást (Fotó: presidency.ro)
2022.03.05 - 12:30
Március 8-ától többé nem hosszabbítják meg a veszélyhelyzetet Romániában, és több járványügyi megszorítást is el fognak törölni a következő napokban.

Klaus Iohannis államfő pénteken a Cotroceni-palotában tanácskozott a járványhelyzetről Nicolae Ciucă miniszterelnökkel és a kabinet több tagjával — az azt követő sajtótájékoztatón pedig bejelentette, hogy március 8-tól, azaz keddtől nem hosszabbítják meg a vészhelyzetet Romániában, illetve több, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos megszorítást is el fognak törölni. Ezekről a közeljövőben részletesen tájékoztatnak az illetékes hatóságok.
Iohannis úgy fogalmazott: a Covid-19-járvány „gyors lejtmenetben” van, az ötödik hullám a végéhez közeledik. Az illetékesekkel pénteken közös helyzetfelmérést végeztek, és úgy döntöttek, hogy a Romániában bevezetett veszélyhelyzetet többé nem hosszabbítják meg. 


Az államfő felidézte, hogy a Covid-19-járvány kitörése óta eltelt két év nagyon nehéz volt mindenki számára. Romániában több mint 63 ezer halálos áldozata van a betegségnek, de az izoláció, az egészségügy leterheltsége, az iskolák bezárása, bizonyos gazdasági ágazatok lebénulása és a társadalmi kapcsolatok megritkulása is súlyosan érintett mindenkit: „Az utóbbi két évben sok kihívással nézett szembe Románia: az elszigeteltséggel, az iskolák bezárásával, a gazdasági válsággal, a kórházakra nehezedő nyomással, ezekkel együtt azonban a szolidaritás, a polgári öntudat és a felelősségvállalás értékeit is felfedezte a társadalom” — mondta, hozzátéve: a kihívásokkal nem sikerült volna szembenézni a hatóságok összehangolt közbelépése nélkül, akiknek történelmi léptékű egészségügyi válságot kellett kezelniük a rendszerszintű reformok hiánya miatt jelentős gondokkal küzdő területen.


Iohannis külön megköszönte a szolidaritást és felelősségvállalást a lakosságnak, amely „nagy többségében” megértette és betartotta a szabályokat: „Az, hogy most egy új fejezetet kezdhetünk, nem valósulhatna meg az állampolgárok felelősségteljes hozzáállása, a lakosság szolidaritása, a szabályok betartása nélkül” — fogalmazott, majd köszönetet mondott az orvosoknak, egészségügyi asszisztenseknek és gyógyszerészeknek elhivatottságukért és kiemelkedő szakértelmükért, illetve mindenkinek, aki az első sorban harcolt a vírussal, és elkötelezettségéről, professzionalizmusáról tett tanúbizonyságot.
Az elnök arról is beszélt, hogy meg kell tartanunk a „megelőzés jó szokását”, mert „valószínűleg együtt fog kelleni élnünk ezzel a vírussal”. Iohannis rámutatott: a pandémia bebizonyította, hogy az egészséget mindig prioritásként kell kezelni, többet kell rá költeni, és újra kell gondolni bizonyos mechanizmusokat annak érdekében, hogy az egészségügyi rendszer az őt megillető helyre kerüljön, és képes legyen hatékonyan reagálni a szélsőséges helyzetekre. Hírösszefoglaló