A kormánypalotában tartott sajtótájékoztatóján Horațiu Moldovan elmondta, hogy a következő napokban kiállított beutalók már láthatók lesznek a portálon, és hozzájuk férhet az a szakorvos is, akihez a beteg a járóbeteg-szakellátásban fordul.
A CNAS elnöke szerint az előző éjszaka üzembe helyezték az E-Sănătatea mea platform nagy részét, beleértve a betegek kórelőzményét, a receptek és az elszámolások előzményeit, valamint az orvosi nyomtatványokat.
Hangsúlyozta, hogy a portál elsősorban az online időpontfoglalást teszi lehetővé a betegek számára, de ennek használata nem lesz kötelező. "Senkit nem köteleznek arra Romániában, hogy online kérjen időpontot orvoshoz, ez csak egy lehetőség, amely reményeim szerint segít abban, hogy a betegek gyorsabban találjanak orvost, az orvosok pedig gyorsabban kapcsolatba lépjenek a betegekkel" – magyarázta.
Moldovan tájékoztatása szerint az új portál az egészségbiztosítási informatikai platform kiterjesztése. A betegek keddtől megtekinthetik rajta egészségügyi előzményeiket és az elszámolások történetét is. Utóbbiban látható lesz, hány pontot kapott az orvos az elvégzett szolgáltatásokért, illetve mekkora összeget térített meg neki az egészségbiztosítási pénztár a konzultációk vagy más szolgáltatások után.
A betegek a következő napoktól valós időben megtekinthetik az orvosok által kiállított nyomtatványokat is.
Moldovan bejelentette az is, hogy a CNAS szerdától képzéseket tart a háziorvosoknak és a járóbeteg-szakellátásban dolgozó orvosoknak az új portál használatáról. Hangsúlyozta: az E-Sănătatea mea portál használata nem kötelező, a betegek továbbra is a megszokott módon, közvetlenül az orvoshoz fordulva kérhetnek időpontot.
Hírszerkesztő