Március hatodikán volt a második tárgyalás a régi/új szatmárnémeti köztisztasági vállalat által idén január végén megindított bírósági eljárásban. A bíró meglepő bejelentést tett az ügyben: több tárgyalás nem lesz, március 12-én ki fogja hirdetni az ítéletet.
Călin Stegăroiu, a Florisal jogi képviselője szerint igazságtalan az a kitétel a szerződésben, amely a cég által elérhető profitot rögzíti, meg kell változtatni, a cég javára. Bianca Mustea, az alperes helyi tanács és Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal képviselője szerint a szerződésben minden a legteljesebb mértékben korrekt, minden ugyanúgy szerepel benne mint ahogy azt a Florisal a közbeszerzési eljárás idején tudta, látta és elfogadta.
Mustea szerint az árra és a profitkorlátra vonatkozó kifogások csak porhintés, a Florisal valójában csak a szerződés életbe lépésének határidejét szeretné minél inkább kitolni, mert október óta sem volt képes a szemétszállítási szerződéseket a lakossággal megkötni és most sem áll jobban.
Stegăroiu szerint erre hivatkozni a város részéről csak elterelés, mert nem ez a részlet képzei a per tárgyát. A Florisal egyébként – tette hozzá –, lépésről lépésre adaptálja azt amit a szerződésben vállalt, azonban igazságtalan változásokat nem hajlandó a cég tulajdonosi csoportja elfogadni.
Döntés következik
Többszöri replikaváltás után sem jutottak dűlőre a tárgyalóteremben a felek, az ülés be lett rekesztve. Az ügyre vonatkozó minden papírt a bíró már korábban bekért, a hatodikai tárgyaláson elhangzott beszédek és a dokumentumokban szereplő tények és a vonatkozó törvények alapján a következő napokban meghozza az ítéletet, ami március 12-én lesz kihirdetve és amit mi is leközlünk aznap.
Princz Csaba