Kezdődik a Szatmárnémeti VSK maratoni két hete, amikor átlagban majdnem kétnaponta játszik majd egy-egy bajnoki mérkőzést. Viszont gyakorlatban nem ez a felosztás, hiszen kedden Kézivásárhelyen, szerdán Brassóban vendégszerepel, majd három nap pihenő után Arad ellen játszik idehaza.
Mint arról beszámoltunk, itt nem ér véget a pokoli tempó, ugyanis a szombati rangadót követő napon vasárnap itthon fogadja a kézdieket, három nap pihenő után pedig a Sepsi-SIC elleni csúcsrangadót játssza Sepsiszentgyörgyön. A zöld-fehérek elleni derbi után kicsit kiengedhet Miguel Lopez edző alakulat, bár a győzelmek kötelezően elő vannak írva a 19-i kolozsvári meccsen is, majd onnan irány Bukarest, hogy négy nappal később a Rapid elleni találkozóval zárják a bajnokság alapszakaszát.
A keddi meccset november végéről halasztották. Akkor a háromszékiek kérésére napolták el a bajnokit, ugyanis keretük több játékosa korosztályos válogatottak edzőtáborába volt meghívva. Táblázatban szomszéd a két alakulat, pontszámban is egyenlőek (29 pont), viszont a 4. helyen tanyázó SZVSK-nak még csak 15 lejátszott meccse van, szemben az ötödik KSE 19 mérkőzésével. Ez nem adhat okot Lopez csapatának, hogy hátra dőljenek, a két pontot behúzni ugyanis kötelező. Pénteken, az Alexandria elleni meccsen pedig tapasztalhatták, hogy egyik ellenfelet sem szabad előre leírni, főleg azokat nem, akik a felsőházra hajtanak.
A keddi mérkőzés 16.30 órakor kezdődik. Szerdán, Brassóban 17 órakor kezdenek a lányok.
Pesek Attila