Sport

Kazincbarcikán küzdöttek a VSK cselgáncsozói

2017.12.10 - 21:13

A Judo csillagok Kupa nemzetközi versenyen Kazincbarcikán léptek tatamira a Szatmárnémeti VSK legfiatalabb cselgáncsozói, akik Gergely Attila edző vezetésével utaztak el a Borsod-Abaúj Zemplén megyei városba.

Az Irinyi János Sportcsarnokban Belgiumból, Észtországból, Szlovákiából, Angliából és Ukrajnából érkező dzsudoka-palánták is megmérkőztek, így közel 170  fős mezőny küzdött az érmes helyezésekért valamint a díjként járó csokimikulásokért.

A Szatmárnémeti VSK minidzsudokái közül ezúttal Haosi Anna (U8-as korosztály, –24 kg) és Jeromos Álmos (U9, –27 kg) nyújtották a legkiemelkedőbb teljesítményt az első helyezésükkel.

Kazincbarcikán lépett tatamira első versenyén a VSK két újonc sportolója, ifjabb Csehi Árpád (U6, –25 kg) és Grebúr Kevin (U7, –24 kg), akiknek második, illetve harmadik helyezést sikerült elérni.

A VSK további érmes helyezéseit, második hely: Sălăjan-Kinczel Erik (U8, –24 kg); harmadik hely: Reinegger András (U8, –27 kg), Dragoș Pascu (U6, –24 kg). „Mindhármuk dícséretére legyen mondva. hogy vírusos meghűlésből lábadozva versenyeztek és álltak helyt” — mondta Gergely Attila.