Kedden reggel már működött a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház járóbeteg-rendelőjének, a régi poliklinikának az online időpontfoglalási rendszere, a feladattal megbízott szatmári vállalkozás, a Hitter Technologies elkészült a platformmal. Nagy szükség volt erre, hiszen rengetegen szeretnék igénybe venni a poliklinika szakorvosai által nyújtott szolgáltatásokat, reggeltől estig csengenek a diszpécserszolgálat telefonjai, és be kell vallani, hogy gyakran hosszú időbe telik, míg végre szabad lesz a vonal, hogy megtörténhessen az időpont-egyeztetés. Személyes időpontkérésre, egyeztetésre pedig a járvány kezdete óta nem volt lehetőség az intézményben, ami szintén megnehezítette a betegek dolgát.
Azzal, hogy a régi poliklinikán nehézkes az időpontfoglalás, a kórház vezetősége is tisztában volt. Az elmúlt időszakban három telefonvonalon is időpontot kérhettek a lakosok, viszont mivel nagyon sok a beteg, és rengetegen szorulnak szakorvosi ellátásra, ezek mindig túlterheltek. Sokszor a telefonálók folyamatos csörgést tapasztalnak foglalt jelzés helyett, pedig az esetek zömében ilyenkor is foglalt a vonal.
Azért, hogy megkönnyítse a bejutást a szakorvosokhoz, ettől a hónaptól internetes bejelentkezési lehetőséget is biztosít a kórház: a programari.sjusm.ro felületen könnyedén meg lehet keresni azt a szakrendelést vagy orvost, amelyikhez be szeretnénk jelentkezni. Az oldalon 25 szakrendelés közül választhatunk, vagy egyenesen azt a szakorvost választhatjuk ki a listából, akinek a szolgáltatásait igénybe kívánjuk venni. Ha ez megtörtént, akkor egy új ablakban megnyílik egy naptár a szabadon foglalható időpontokkal. Itt már csak azt kell kiválasztani, hogy mikor szeretnénk részt venni a konzultáción, majd a név és a személyi szám kitöltésével, valamint egy e-mail-cím megadásával lefoglalhatjuk a megfelelő időpontot. A Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház által működtetett platform ezt követően egy igazoló e-mailt küld a foglalás részleteivel, benne a foglalás kódjával. Innentől kezdve már semmi tennivalója nincs a páciensnek, mint megjelenni a poliklinikán a lefoglalt időpontban — a zsúfoltságot és a csúszásokat kerülendő lehetőleg pontosan. Amennyiben az illető meggondolja magát, vagy tudja, hogy nem fog eljutni a kiválasztott időpontban az orvoshoz, akkor az e-mailben megadott linkre kattintva lehet lemondani a foglalást. Ezt érdemes megtenni azért, hogy feleslegesen ne foglaljuk mások előtt az időpontot, így más kérhet konzultációt a felszabadult időintervallumban.
Azt is jó tudni, hogy nem csak a beteg foglalhat időpontot a poliklinikára: azon személyek esetében, akik nem rendelkeznek internet-hozzáféréssel vagy nem mozognak otthon az ilyen jellegű weboldalak kezelésében, segíthet egy hozzátartozó vagy barát is.
Amennyiben bárki problémát észlel az online időpontfoglalási rendszerrel kapcsolatban, vagy módosítani szeretne, megteheti a 0261.748.600-as telefonszámon hétfőtől péntekig 7–19 óra között.
Bumbuluţ Krisztina