Belföld

Kató Emőke színművészt is díjazta a Román Színházi Szövetség

2021.07.20 - 13:52

 Hétfőn késő este a bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színházban megtartott gálán Kató Emőke vehette át a legjobb női főszereplőnek járó UNITER-díjat a kolozsvári Reactor független társulat Minden, amit elvett tőlem Alois című, román és magyar nyelvű előadásában nyújtott teljesítményéért.
    A szakmai előzsűri díjazásra javasolta a legjobb televíziós előadás kategóriában a Tomcsa Sándor Színház Samuel Beckett Rövidek című produkcióját is, amelyet Zakariás Zalán rendezett. A gála zsűrije végül a három díjra javasolt produkció közül a székelyudvarhelyi társulatét ítélte a legjobbnak.
    A legjobb előadásnak járó díjat a Radu Afrim rendezte Szív és más húskészítmények című produkció nyerte, amelyet Dan Coman román kortárs író szövege alapján vitt színre a craiovai Marin Sorescu Színház. A legjobb előadás díjért versenyben volt még a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román társulatának Villa Dolorosa című produkciója, amelyet Theodor Cristian Popescu állított színpadra, valamint a kolozsvári Alexandra Felseghi dramaturg szövege alapján készült Verde taiat című román nyelvű előadás, amelyet Adina Lazar rendezett a Pro Színház Egyesület nevű zilahi magántársulattal.     A legjobb rendezésért járó, Lucian Pintilie egykori neves román rendezőről elnevezett díjat Carmen Lidia Vidu vehette át, aki a bukaresti nemzeti színház által bemutatott Romániai napló. 1989 című előadást jegyezte. A legjobb férfi főszereplőnek járó díjat Razvan Vicoveanu színművész kapta a nagyváradi Mária Királyné Színház A revizor című Gogol-drámában nyújtott alakításáért. A legjobb díszletnek járó elismerést Adrian Damian vehette át, aki a Nagyváradon színre vitt A revizor produkció díszleteit jegyezte. A legjobb díszletért járó díjért versenyben volt Andu Dumitrescu is a Pool (No water) című előadásért, amelyet a Kolozsvári Állami Magyar Színház mutatott be.
    A gálán életműdíjat kapott többek között a 2019-ben elhunyt Alexandru Darie román rendező, a Bukaresti Bulandra Színház egykori igazgatója, valamint Marcel Iures színművész.

MTI

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Nóra projekt - stúdióelőadást mutat be a Harag György Társulat

Szeptember 10-én 19 órai kezdettel az Ács Alajos Stúdióban lesz látható az évad első bemutatója. A Nóra projekt rendezője Frumen Gergő, a társulat színésze.
Belföld

Konstancán a III. Richárd

Augusztus 30-án szombaton, 20 órai kezdettel a konstancai Szakszervezetek Művelődési Házban látható a Harag György Társulat kétszeres UNITER-díjas színházi előadása.
Belföld

Kapu Tibor köszöntötte a Kolozsvári Magyar Napok közönségét a záróünnepségen

Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós köszöntötte a 16. Kolozsvári Magyar Napok többezres közönségét vasárnap este az erdélyi város főterén, a Zorán koncertje előtt tartott rövid záróeseményen.