Kálló Krisztián karmester az elmúlt héten második alkalommal koncertezett szülővárosában, Szatmárnémetiben. Az alábbiakban eddigi pályájáról és a zenei életben elért eredményeiről beszélgettünk.

— Szatmárnémetiből indult, a sors Kolozsvárra vezette, de büszkén vállalja szatmáriságát. Hogyan alakult eddigi útja?

— A szatmárnémeti Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceumban kezdtem tanulmányaimat hegedű szakon, Nagy Lajos tanítványaként. Vele úgy kerültem kapcsolatba, hogy már az óvodában az óvónéni felfedezte, hogy jól énekelek, van zenei hallásom, és azt tanácsolta a szüleimnek, hogy már első osztálytól írassanak olyan iskolába, ahol zenét tanulhatok. Emlékszem, hogy még mielőtt elkezdődött az iskolai év, a hegedűtanárom foglalkozott velem, és elemi gyakorlatokkal felmérte, milyen hajlamaim vannak a hegedűtanulásra. Hegedülni első osztálytól tizenkettedik osztály végéig tanultam, ötödik osztálytól mellékszakon Erdős Margarétától zongorázni is tanultam. A líceumi évek alatt döntöttem el, hogy a karmesteri pályát választom. Ez a szakma akkor tetszett meg, amikor kilencedik osztálytól részt vettem az iskola kórusában. Nagyon megtetszett, hogy a karmester egy egész kórust tud irányítani. A felvételi előtt részt vettem előkészítőkön, aminek megvolt az eredménye, hiszen elsőként jutottam be a kolozsvári Gheorghe Dima Művészeti Egyetemre.

— Az egyetemi évek után hamar jöttek a sikerek, de még nem ért véget a tanulás. Mi történik most?

— 2017-ben elkezdtem a doktori tanulmányaimat karvezetésből. Veres Sándor magyar zeneszerző életpályáját kutatom, aki kevésbé ismert Erdélyben, sőt, Magyarországon is, Nyugaton inkább, ugyanis Svájcba költözött, 1992-ben hunyt el. Kolozsvár gyermekkórusát vezetem 2017 októberétől, ez egy nagyon mozgalmas időszak, nagyon sokat koncertezünk, s ezekre a koncertekre nagyon sokat készülünk, ugyanis sok felkérést kapunk. Legközelebb április 26-án a budapesti Honvéd Férfikórussal lesz közös koncertünk Kolozsváron, és arról is szó van, hogy egy-két művet közösen énekelünk.

— Hogyan került kapcsolatba a gyermekkórussal?

— A gyermekkórussal úgy kerültem kapcsolatba, hogy annak vezetője, Kovács Dalma szülési szabadságon van, és megkerestek, hogy vállaljam át a kórusvezetést. Én nagyon örültem a felkérésnek, mert egy pályakezdő karmesternek ez egy óriási lehetőség. Gyerekekkel dolgozni nagy kihívás, sok tapasztalatot lehet szerezni, sokat lehet tanulni tőlük. Jó látni, hogy mennyire lelkesen csinálják, a gyermeki lélek még egészen ártatlan, ők teljes szívvel-lélekkel csinálják az egészet. Olyan gyerekek vannak a kórusban, akiknek szinte tökéletes hallásuk van, és hihetetlenül gyorsan megtanulnak szinte minden művet. Vannak a repertoárban spanyol, angol, német nyelvű dalok is, ami nem jelent számukra nehézséget.

— Az utóbbi években sokat halljuk, hogy a mai fiatalokkal nem lehet eredményeket elérni, közben pedig egyre több a pozitív példa. Mi a valóság?

— Van egy ilyen sztereotípia, hogy a fiatalok nem nagyon szeretik a klasszikus zenét. A gond szerintem az, hogy a szülők nem foglalkoznak a klasszikus zene megismertetésével. Nem mennek el a koncertekre, hogy élőben hallgassák a zenét. Az iskolában sem foglalkoznak zenei neveléssel, minden évben változik a tanterv, és sokan szeretnék megszüntetni a zeneoktatást. Nagyon sok olyan személy, akinek döntéshozó szerepe van, keveset tud arról, hogy mit jelent a művészet, mekkora az a potenciális lehetőség, ami benne rejtőzködik. Azok a gyerekek, akik tanári javaslatra nyitnak a zenehallgatás, a kiállítás vagy a színházlátogatás irányába, kíváncsivá válnak arra, hogy mit tud az a hangszer, mit akar kifejezni az a képzőművész, mit üzen az a színházi előadás.

— Régebben a reálosok is rendelkeztek humán műveltséggel, ma már a szakbarbárok vannak többségben. Lehet ezen változtatni?

— Sajnos ma egy túlságosan teljesítményorientált világban élünk, az emberekben van egy irány, és mintha nem is létezne más. Talán emiatt is zárkózottabbak az emberek más témák, más művészetek, más kultúra irányába. Változtatni csak neveléssel lehet, de mindig az a kérdés: hol kezdjük el, otthon vagy az iskolában?

— Kolozsváron milyen esélye van az érvényesülésre egy szatmári fiatalnak?

— Nagyon nehéz. A művészetek egy képzeletbeli rangsorban az alsó szinten helyezkednek el. Talán azért is van ez így, mert a művészeteket kedvelők egy szűkebb réteget képviselnek a társadalomban, kevesen vannak, akik kifinomult érzelmi világgal rendelkeznek, akik erre befogadók. Fiatal karmesterként és doktoranduszként nagyon nehéz érvényesülni, kiemelkedni — főként magyarként —, de igyekszem mindent megtenni, hogy elérjem a céljaim.

— Milyen érzés Szatmárnémetiben koncertezni?

— Tavaly debütáltam Szatmárnémetiben, és nagyon kellemes élmény volt, több tanárom is játszik a zenekarban, nagyon sok izgalmat okozott, hogy karmesterként állok a volt tanáraim előtt, azok előtt, akik korábban nekem adták át a tudásukat. Most második alkalommal álltam a zenekar élén. Nagyon hálás vagyok, hogy elfogadnak, és megmutathatom, amit tőlük tanultam.

Elek György