A Mathias Corvinus Collegium (MCC) 2021 őszétől Erdélyben már nyolc helyszínen van jelen tehetséggondozó képzéseivel. Annak ellenére, hogy képzési központjaiban többségében csak idéntől kezdődtek el a Fiatal Tehetség Program (FIT) és az erdélyi Középiskolás Program (e-KP) képzési tevékenységei, a karácsonyi időszakra már egy olyan jól összeszokott, működő rendszert sikerült kialakítania, ami lehetővé tette, hogy a diákjai képzésein túl környezetünkért, közösségünkért is tenni tudjon különböző karitatív gyűjtések által.
A szatmári MCC központ FIT és e-KP programjainak keretében a Caritas intézménye a Barátság Háza nappali foglalkoztató központnak szerveztek meséskönyv- és társasjátékgyűjtést „Ajándékozz mesét, élményt!” címmel, illetve a FIT-esek a „Kortalan gondoskodás” megnevezésű foglalkozás keretében karácsonyi dekorációkat készítettek, amik egyrészt az idősek klubja karácsonyfájának díszítését, másrészt egyedi, karácsonyi üdvözlőlapokat foglalnak magukban a szépkorúak számára.
Bár a járványhelyzet alakulása miatt az első félévben többnyire az online térbe kényszerültek a diákok, sikeresen vették ezt az akadályt, sőt, az ősz folyamán mind a hét erdélyi FIT-központ ötödik évfolyamos diákjával (közel 160 gyerek) elutaztak a debreceni, illetve szegedi központjaikba, ahol néhány emlékezetes, sokszínű képzésekkel telített hétvégét tölthettek.
A szatmári központ extra tevékenységeinek fókuszában ebben a félévben a közösségépítés volt, amelynek keretében leveleztek a szekszárdi MCC-központ gyerekeivel, közösen díszítették fel a központ karácsonyfáját, illetve töklámpáskészítő versenyt is szerveztek.
Az MCC idén Erdélyben nyolc helyszínen (Arad, Csíkszereda, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely), 1019 tehetséggel kezdte el a tanévet. A Fiatal Tehetség Programban (FIT) 200, az erdélyi Középiskolás Programban (e-KP) 724, a Kolozsvári Egyetemi Programban (KEP) 77, míg az Erdélyi Politikai Iskolában (EPI) 18 különleges diákot, hallgatót üdvözölhetett.
Az MCC egy exkluzív tehetséggondozó intézmény, amely Kárpát-medence-szerte nyújt a hagyományos iskolarendszeren túlmutató, ingyenes, társadalmilag hasznos, közösségi célokat szolgáló képzéseket az általános és középiskolás korú fiataloktól kezdve egészen a felsőoktatásban tanuló vagy már diplomás korosztályig. Az MCC speciális tudást, összetartó közösséget és maradandó élményeket kínál a felvételt nyert diákoknak. SZFÚ