Szatmárnémeti

Karantén: nem ördögtől való

2020.11.19 - 08:00

Nem a világvégét jelenti az, hogy mától december harmadikáig egészségügyi vesztegzár alá vonják a szatmári megyeszékhelyet, adott hangot véleményének a City Rádió tegnap délelőtti műsorsávjában nyilatkozó szatmárnémeti polgármester. Kereskényi Gábor úgy fogalmazott: nem ördögtől való dolog a vesztegzár, senkinek nem kell pánikba esnie miatta, ez nem az emberek ellen irányul, hanem egészségvédelmi okai vannak, és elsősorban a céltalan lődöngésnek akarnak véget vetni ezzel a hatóságok.

A fertőzések számát és a betelt kórházi helyek számát látva a prefektus vezette megyei szakbizottság javasolta a Raed Arafat által vezetett központinak, hogy rendelje el a karantént.

A karantén bevezetése nem azt jelenti, hogy Szatmárnémetit hermetikusan lezárják, és onnan senki se ki, se be, hangsúlyozta a polgármester. Indokolt esetben ugyanúgy lehet a városban lakóknak közlekedniük, mint ahogy eddig lehetett, és a városba érkezők előtt is nyitva marad a megyeszékhely megalapozott okból történő helyváltoztatás esetén. Céltalanul járkálni, össze-vissza flangálni ok nélkül nem lehet, s a kevesebb fizikai jelenlét és kontaktus remélhetőleg csökkenteni fogja a betegszámot, és megszűnik annak a veszélye, hogy akinek kórházi ellátásra van szüksége, az ne kaphassa meg azért, mert magasabb a betegszám az ágyszámnál. A szigorítás azt hozza magával, hogy két hétre fel vannak függesztve a nem élelmiszereket árusító piacok, azaz a Lăcrămioarei utcai ócskapiac bezár, míg a város többi piaca nyitva tart ugyanolyan program szerint, mint eddig. Befolyásolja a városon átutazók életét a vesztegzár, akinek ugyanis nincs dolga a városban, annak megállás nélkül kell áthaladnia rajta, de vasútállomásra, reptérre bemehet.

A közösségi élet is más lett mától, a bizottsági rendelet bezáratta az éttermeket, azoknak csak áthajtós vagy házhoz szállításos részlegeit engedik működni, beülni sem teraszra, sem beltérre nem lehet. Nem nyithatnak mától játszóházak, nem lehetnek bulik, társas összejövetelek, a családi események megtartása be van tiltva, akár zárt térbe, akár szabadtérre voltak ezek szervezve. A tüntetések, felvonulások és megemlékezések szintén fel vannak függesztve a vesztegzár idejére.

Kereskényi nem állta meg: szerinte a román kormányok által az egészségügyre költött pénz, a GDP 4,2 százaléka az állapotokat látva és uniós viszonylatban is kevés. A polgármester szerint az egészségügyi dolgozók emberfeletti teljesítményt nyújtanak, amikor a felszereléshiányt emberi erővel pótolják, és meg van győződve arról, hogy nem az orvosokon és ápolókon múlt, hogy ide jutottunk.

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Van aki segíti a nyugdíjasokat és van, aki nem

Nagy buli lesz szerda este a Barátság nyugdíjas klubban.
Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmár megye

Épül az M49-esen a Kraszna híd - VIDEÓ

A Duna Group már hidat épít és aszfaltoz, román oldalon papíroznak.