Mint minden esztendőben, így idén is szép, és hangulatos karácsonyváró ünnepséget szerveztek a szatmárnémeti Caritas Szervezet által működtetett Reménység Központban.
Ahogy már az intézmény mindennapi foglalkozásain résztvevők, illetve az oda látogató vendégek megszokhatták, az ünnephez méltóan feldíszített terem és a karácsonyfa látványa is Jézus Krisztus születésének ünnepére hangolta mindenki lelkét. A tegnapi programból sem hiányozhatott a betlehemes játék, melyre a klubot látogató idősek nagy igyekezettel készültek. A köszöntések rendjén a civil szervezet igazgatója, Láng László, Szatmárnémeti polgármestere, Kereskényi Gábor szólt az egybegyűltekhez, majd Nagy Róbert református, Istvánfi Szilárd római katolikus és Cristian Boloş ortodox lelkipásztor mondott igei üzenetet. A központ tagságából verbuválódott dalárda tagjai is kitettek magukért, román és magyar nyelven alkalomhoz illő énekekkel emelték az esemény színvonalát, majd vers is elhangzott, mely Isten szeretetéről és Jézus születéséről szólt. A nap második részében a központban összesereglettek közös uzsonna alkalmával beszélgettek, felelevenítve számukra feledhetetlen szép emlékeket, történéseket.