Nagykároly

Karácsonyra hangolódtak

2018.11.26 - 08:00

Nyílt napokat tartottak az elmúlt hétvégén a nagykárolyi Down Alapítvány Oázis Központjában, s egyúttal karácsonyi kirakodóvásár is várta az érdeklődőket.

A kétnapos eseményen egymás kezébe adták a kilincset a látogatók, a betérők megcsodálhatták és jelképes áron meg is vásárolhatták az alapítvány által foglalkoztatott fiatalok által készített és önkéntesek által felajánlott kézműves tárgyakat. Ezek között találhattak kisebb, mintázott szőnyegeket, párnákat, adventi koszorúkat, festett gipszangyalkákat, illetve gyertya- és szalvétatartókat, valamint egyéb, finom kézimunkát igénylő alkotásokat, karácsonyfadíszeket, asztaldíszeket. Hargitay Erzsébet, az alapítvány vezetője elmondta, hogy jelenleg 17 fiatal felnőttel foglalkoztatnak, akik rendszeresen naponta 8–15 óra között vesznek részt a különféle foglalkozásokon: kézműves-tevékenységeken, gyógytornán, zeneterápián. Ők természetesen nem csak nagykárolyiak, hiszen a környező falvakból is járnak be az alapítványhoz.

A karácsonyi vásárra való készülődés mindig izgalmakkal teli, a fiatalok lelkesen vetik bele magukat a foglalatosságokba. Sok dologba besegítenek, viszont az önkéntesek segítsége nélkül nem boldogulnának, de szerencsére mindig számíthatnak is rájuk. A közös adventi alkalom azért is különleges, mert a fiatalok, alkalmazottak és önkéntesek együtt dolgozhatnak, a vásáron kiállított tárgyakat is közös erővel hozzák létre. A központban felmerült az igény egy bentlakásos otthon kialakítására, a befolyt összeget is erre a célre fordítják. Az új részlegen 6–7 fiatal állandó jellegű ellátására lenne lehetőség a jövőben.