Újabb segítési és adakozási lehetőség várja a melegszívű szatmáriakat: ezen a hétvégén, december 10-én és 11-én a Segíts te is – Ajută şi tu Egyesület jótékonysági vásárt szervez Szigetlankán, a Református Emmaus gyülekezeti Házban, ahová szeretettel várják mindazokat, akiknek fontos, hogy ezekben a nehéz időkben a rászorulóknak is legyen karácsonykor egy tál étele az asztalon. A vásár szombaton 12-18 óra között, vasárnap pedig 12-17 óra között tárja ki kapuit a segíteni vágyók előtt.
A vásáron főként asztali díszek, kopogtatók és egyéb kézműves tárgyak lesznek, amelyeket az egyesület elnöke, Pop Leila húgával és a gyerekekkel közösen készített már hetek óta — arra törekedve, hogy azok ne csak megvásárolva legyenek, hanem használva is: díszként vagy akár karácsonyi ajándékként. De a kézművestárgyak emellett lesz finomabbnál finomabb, az óvodások által készített mézeskalács, ami szintén megteszi mutatós díszként, vagy akár a reggeli kávé mellé szóló, ínycsiklandó ajándékként.
20 család nem maradna éhesen
Az egyesület elnökétől, Pop Leilától megtudtuk, hogy összesen 40 családot támogatnak folyamatosan, de jelenleg minimum 20 család karácsonyi vacsorája forog kockán, hiszen ők egyik napról a másikra élnek – azokban a családokban több a gyermek, nagyobb az igény és az égbeszökő árak miatt még nehezebb a megélhetés.
A jótékonysági vásáron összegyűlt összegből tehát élelmiszereket vásárolnának, karácsonyi élelmiszercsomaggá varázsolva azokat és általuk mosolygóssá, jóllakottá tennék a rászoruló családokat a szeretet ünnepén.
Mint kiderült, az összeállított csomagokat nem is akármilyen módon adnák oda a célzott családoknak: december 22-én a hátrányos helyzetű gyermekek egy aranyos karácsonyi műsorral kedveskednek majd szüleiknek, amely után aztán megkapják az élelmet tartalmazó karácsonyi csomagot, amit nagyrészt a vásáron összegyűlt összegből próbálnak majd minél bőségesebbre kihozni az egyesület tagjai – azok, akik nem tudnak elmenni a gyermekek előadására, december 20-án kapják meg a csomagokat, így mindenkinek elegendő ideje lesz elkészíteni a karácsonyi vacsorát.
Nem csak a vásáron lehet adományozni
Bár a vásár egy jó alkalom arra, hogy az adakozni vágyók hangulatos körülmények között tegyenek egy nemes cél érdekében, Pop Leila elmondta, hogy a segíteni vágyók nem csak a jótékonysági vásáron tudnak adakozni, hanem az egyesület a Román Kereskedelmi Bankban (BCR) nyitott számlaszámán — RO04RNCB0226154405050001 — is, illetve személyesen. Szívesen fogadják az adományokat, főleg az élelmiszereket, mivel főleg arra van szükség mostanság. “Aki tud, inkább élelemmel segítsen, mert arra van a legnagyobb szükség. Játékot és ruhát folyamatosan kapunk, abból nem tudunk kifogyni, az élelem azonban gyorsabban fogyó cikk, amire mindig nagy szükség van.” – magyarázta szerkesztőségünknek Pop Leila.
Tartós élelmet egyébként a szigetlankai vásárra is lehet vinni, máskor pedig a székhelyükként működő tanyán fogadják az adományokat — ennek részleteiről Pop Leilánál érdeklődhetnek a 0749-987-875-ös telefonszámon.
Szabó Beatrix