Montforti Grignon Szent Lajosról jegyezték fel, hogy a város főutcáján egy koldust talált, aki kiéhezve, elcsigázva, sebekkel borítva ült. Anélkül, hogy a koldus kérte volna, átkarolta, vállára vette, s vitte magával a kolostorba. Késő éjszaka volt, a kapu zárva. A szent határozottan kopogtatni és kiáltani kezdett: Nyissátok ki a kapukat Jézusnak! Ennél találóbb felhívás nem is kell karácsony ünnepére.

Ma a megtestesülés titka előtt térdre ereszkedve lelki szemünkkel egy újszülött gyermeket pillantunk meg egy szegényes istállóban, jászolba fektetve, aki Isten szemével néz vissza ránk. De ki is Ő, akinek ma a születését ünnepeljük?

Hogy jobban megértsük, fel kell elevenítenünk egyházunk tanítását a megtestesülésről. Eszerint az Atya elhatározásából, a Szentlélek közreműködésével a második isteni személy, a Fiúisten a Boldogságos Szűz Máriától emberi testet és lelket vett föl, és emberként kezdett létezni. Maradt, aki volt, az Isten Fia, és lett, aki eddig nem volt, ember, az ember fia. Ezért Jézus Krisztus az Atyától való örök születése révén valóságos Isten, és a Szűzanyától való születése révén valóságos ember. Persze a megtestesülés titkát akárhogy is kifejtenénk, az emberi értelem számára felfoghatatlan titok marad. Valamit azért mégis megsejthetünk belőle.

Először is azt, hogy Isten szeret minket, és üdvözíteni akar bennünket. Azzal, hogy Isten elküldte egyszülött Fiát a világba, azt bizonyítja, hogy az emberiséget nem tekinti elveszett tömegnek. Becsül bennünket, értékeli fáradozásainkat, munkánkat, hiszen Jézus Krisztus értünk lett emberré, és vállalta mindazt, ami emberi voltunkhoz tartozik. Ezzel megmutatta, hogy életünknek célja és rendeltetése van. Nem lehet kétséges számunkra, hogy a végső célunk Isten és a vele való közösség a teljes ismeretben és a teljes szeretetben, vagyis az üdvösség.

Másodszor a megtestesülés titkában Isten azt sugallja, hogy ez a reményünk nem hiú ábránd, hanem kikezdhetetlen bizonyosság. Jézus Krisztus megtestesülése óta az emberiség története üdvösségtörténet lett. Bárhogy is érzed magad, Jézus hozzád, érted jött, és úgy szeret, ahogy csak Isten tud szeretni. Kisgyermekké lett érted, keresztre ment érted, a kenyér és a bor színe alatt miattad rejtőzik — és egyszer majd a tied lesz egészen. Öleld magadhoz, és mosolyogj vissza rá!

Nyissátok ki a kapukat Jézusnak! Már tudjuk, hogy ki az, aki jön. A Fiú, Isten Fia és a mi testvérünk. Aki ajtót nyit előtte, aki befogadja, nem azt mondom, hogy elmúlnak a problémái, hogy az életében nem lesz fájdalom, de minden értelmet kap. Az Ő érkezésére készültünk advent folyamán. Ő Emmanuel, a velünk lévő Isten, aki az oltáriszentségben most is kopogtat lelkünk ajtaján. Ne zörgessen hát hiába!

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek áldott szent karácsonyt és boldog új évet!

† Schönberger Jenő
megyéspüspök