Szatmárnémeti

Karácsonyi akció az intézményekben élő gyermekek javára

2020.12.12 - 12:32

A Hans Lindner Alapítvány a járványidőszak alatt jó együttműködést folytatott a Szatmár Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatósággal, ennek folyományaként az alapítvány idén az intézmény pártfogoltjait választotta a Németországból érkezett szeretetcsomagok célcsoportjaként. A Szatmár megyében állami gondozásban élő gyerekek (Nagykároly, Tasnád, Sár, Szatmárudvari, Vetés, Amac, Szakasz, Krasznabéltek, Barlafalu, Kakszentmárton, Halmi, Berend településeken lévő család típusú otthonok), valamint a Stella Maris és Szent Rita Egyesület által felkarolt hátrányos helyzetű gyerekek részesültek a csodaszépen elkészített karácsonyi csomagokból.

Bár különleges időket élünk, ami korlátozza, hogy idegen személy beléphessen a központokba, ez nem akadályozhatta meg az alapítvány munkatársait abban, hogy megtalálják a módot a gyerekekkel és a fiatalokkal való kapcsolatteremtésre. Szigorúan betartották a központok által előírt biztonsági intézkedéseket, így egyes helyeken a központok udvarán, máshol pedig a kerítésen keresztül voltak kénytelenek kommunikálni a személyzettel és a gyerekekkel. Mindezek ellenére érezték a lelkekben szunnyadó melegséget, a maszkok mögött is látni vélték a gyermekek mosolyát és a csillogó szemeket. A viszontlátás sokakkal megható is volt, az alapítvány munkatársai felidézték a nyáron megélt közös emlékeket, hiszen a központokban élő gyermekek és fiatalok nagy része a vakációban részt vett az alapítvány által szervezett vakációs foglakozásokon.

A gyerekek izgatottsága, öröme jelezte, hogy az alapítvány munkatársainak egyszerű jelenléte is ajándék számukra, és hálásak, hogy gondoltak rájuk. Hálából a gyermekek gyönyörű karácsonyi énekekkel és általuk készített üdvözlőlapokkal örvendeztették meg az ajándékozókat, és a szeretet szellemében együtt hangolódtak karácsony ünnepére.

Ebben a megpróbáltatásokkal teli időszakban, amikor a világjárvány társadalmi távolságtartásra kényszeríti az embereket, a teremtett helyzet mégis felelősségvállalásra is int, és erősíti lelki kötődéseinket, hogy mindenki ráérezzen arra, mik az élet alapvető értékei: szeretet, törődés, gondoskodás, a velünk együtt élők igényeire való odafigyelés, a gyengék felkarolása, segítése.

Fotó: Hans Lindner Alapítvány

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Ismét ajándékokat vitt Kolozsvárra a Hans Lindner Alapítvány csapata

Ezúttal harminchat ajándékcsomagot juttatott el a Reménysugár csapata kolozsvári a 2-es Számú Gyermekgyógyászati Kórház Onkológiai részlegére – az ajándékokat a szatmárnémeti iskolák diájkai gyűjtötték össze a gyermekrák elleni küzdelem világnapja alkalmából.
Szatmárnémeti

A „Váratlan ajándék” célba ért

A Reménysugár csapata nagy figyelemmel és odaadással csomagolta az ajándékokat, hogy azok az otthoni légkör melegét közvetítsék, és két új tv-készülékkel is gazdagodott a gyermekosztály.
Belföld

Több mint kilencezer lej értékben kapott ajándékot Klaus Iohannis államfő 2021-ben

Kardutánzat, ezüstérmék, egy pakisztáni motívumokkal díszített gyapjúszőnyeg és egy keretezett mez a 2020-as tokiói olimpián érmet nyert romániai sportolók autogramjával - többek között ezeket az ajándékokat kapta Klaus Iohannis államfő a 2021-es protokoll-eseményeken.