A jubileumi találkozóra ezúttal elsősorban az 1993 és 2015 között csatlakozott tagokat várták. Az alábbiakban Kind Csifi személyes hangú beszámolóját olvashatják:

Az ünnepi program szentmisével kezdődött, amelyen részt vettek a jelenlegi szívgárdisták, jó néhány régi tag, illetve azok, akik az évek során segítettek a gyermeksereg vezetésében, irányításában. A szentmisét Kühn Pál és Marián testvér mutatta be. Kühn Pál prédikációjában arra buzdította a jelenlegi és volt szívgárdistákat, hogy soha ne szűnjenek meg tisztelni Jézus Szent Szívét. Mondanivalóját himnuszunk soraival zárta: Szívgárda fel, szent küzdelemre, harcra!

Az ifjúsági misét követően Óbis-Baumli Bernadett, a Kaplonyi Szívgárda egykori vezetője kalauzolt vissza egy rövid utazásra az időben. Felelevenítette a kezdetek kezdetét, amikor szegedi gyermekek egy Szív újságban megjelent mesét valóra váltva jelentkeztek, hogy Jézus Szívének katonái szeretnének lenni. S bár Kaplonyban P. Bíró András szervezte meg anno a Gárdát, legtöbbünkben Szabó Lajos Dömjén OFM neve és emlékezete él mind a mai napig. Ugyanis ő volt az, aki a kommunizmus előtt lelkesen foglalkozott a Szívgárda csapatával, majd ő volt az is, aki bátorította és tanácsokkal látta el az újraalapítókat is. (Megható volt rádöbbenni, hogy az ünnepi szentmisén használt kehely az a kehely volt, amivel Dömjén atya élete végéhez közeledve szobájában misézett. Tiszteletünket és hálánkat leróva virágot helyeztünk a kaplonyi temetőben levő nyughelyére.) Az időutazás végén képkockákon találkozhattunk fiatalabb önmagunkkal. Végül megérkezve a jelenbe közösen mondtuk el a napi felajánló imát, amely 1993 óta összetartja a Szívgárda tagjait.

A nap további részében is a visszatekintésé volt a főszerep. A kolostor nagytermében kötetlen beszélgetés következett egy kis szeretetlakoma kíséretében, amit évfordulóhoz illően tortával koronáztunk meg. Majd a Tyukodi Beáta nővér vezette kerekasztal-beszélgetés során felidézhettük a Szívgárdához kapcsolódó emlékeinket, élményeinket. Ezek közül a jelenlevők kiemelték többek között az avatásra való felkészítőket, a tavaszi és őszi vetélkedőket, a nagyszombati őrállást, az úrnapi sátorkészítést, a karácsony előtti betlehem-járást és a nyári táborozásokat. 

A jelenlevők gondolataiból idézünk néhányat. Büszkeséggel hangzott el, hogy „Mi nem a himnuszt énekeltük el reggelente a tanító nénivel az iskolában, hanem a felajánló imát mondtuk el.” Természetesen a régi csínytevéseket is megmosolyogtuk. Volt olyan idő, amikor annyira hangosak voltak a gárdatagok egy vetélkedő során, hogy a plébános már nem bírta tovább, s az Oltáriszentséget ki kellett vinnie a templomból. Volt olyan is, amikor egy nyári tábor során az akkori plébános idegeit próbára tették a gyerekek: már épp az volt tervben, hogy jövő évben nem lesz megszervezve a tábor, de végül az utolsó esti szentségimádáson olyan mély alázattal, tisztelettel és őszinteséggel fogadták az Oltáriszentségben közéjük jövő Úr Jézust, hogy az atya már szentségimádás végén meghatottan bejelentette, hogy jövőre is lesz tábor. Kiemelték azt is, hogy mennyire fontos egy olyan közösség jelenléte, amibe nem teljesítmény vagy tehetség alapján lehet bekerülni, hanem ahol az „ugrifülesebb” gyerekek is otthon érezhetik magukat. Szép példa volt erre az, amikor egy sokak által gyengének minősített gyermek a betlehem-járás során könnyeket csalt az öreg házigazda szemébe, de mindenekelőtt rajta látszottak az elefántkönnyek, a meghatódottság, a megérintettség. A beszélgetés során előkerültek fotók is, emléklapok is. Ez utóbbi kapcsán régi szívgárdisták kiemelték az elsőpénteki szentmisék és gyónások fontosságát, egyben tanúságot téve arról, hogy mindez szerves része életüknek ma is.

A személyes élményeink megosztása után Leander testvér a jövőre nézve bátorított minket néhány gondolattal. Arra hívta fel a figyelmünket, hogy amikor elsőpénteki vagy akár nagyböjti szentgyónásra készülünk, ne csak a parancsok megtartását, illetve megszegését tartsuk szem előtt, hanem a nyolc boldogságban elénk tárt, Isten által nekünk szánt boldogságokat is. Majd Bea nővér arra hívott meg minket, hogy korosztályonként osszuk meg egymással egy-egy keresztény életünket érintő kérdéskörben tapasztalatainkat, meglátásainkat.

Az együtt töltött napot egy rendhagyó Szívgárda vetélkedővel zártuk: ezt ugyanis a fiatalabbak szervezték a korábbi generációnak. Közben ismét kidomborodott a Gárda közösségének megtartó ereje, ami a nap folyamán többször is elhangzott. Játék közben szurkoltunk egymásnak, közösen gondolkoztunk, végül pedig közösen nevettünk is – őszinte, élő öröm töltötte meg a kolostor falait. A legvégén nem maradhatott el a megérdemelt jutalmakkal együtt a szokásos eredményhirdetés sem.

Hálás szívvel tekintünk vissza erre a napra ugyanúgy, mint az elmúlt 30 évre. A jövőre nézve pedig reményteljesen: Jézus szentséges szíve – jöjjön el a te országod!

Kind Csifi

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!