Tizedik alkalommal szervezte meg a Szatmár megyei RMDSZ hagyományos Böllérversenyét, idén Szatmárnémetiben — ahol a csapatok az eddigi megmérettetések tapasztalatával és rutinjával, minden tekintetben egyre magasabbra helyezett mércével, szebbnél–szebb „portákkal”  igyekeztek megmutatni a vidékükre, településükre jellemző disznótoros szokásokat, elkészíteni a csak rájuk jellemző fűszerezésű-ízvilágú disznóságokat, a böllérek pedig kezük gyorsaságát és a szakmaiságot. A legnagyobb kihívást azonban szombaton nem is az egymással való versengés, hanem az időjárás jelentette: reggel a szakadó, nagy mennyiségű és vizes hó több sátor tetejét is megroggyantotta, délután pedig a viharos, borotvaéles szél akarta szárnyra kapni őket — ezeket a kellemetlenségeket leszámítva viszont igencsak jó hangulatban telt a rendezvény. És zeneszóra, hiszen a DJ Leviciusz által szolgáltatott muzsika mellett sok csapat saját nótára, népdalra dolgozott, de volt aki hegedűst, harmonikást is hozott magával. 

Tisztességes disznóvágáshoz illően, már korán reggel nagy volt a sürgés–forgás a helyszínen: az uniós normáknak megfelelően, először kábító-pisztollyal lőtték meg az állatokat és gyors, futószalagszerű szúrásokat követően —  összesen  37, kolbászba, hurkába, toroskáposztába és megannyi ínycsiklandó finomságba  „kívánkozó” disznónak adták meg a végtisztességet — minden csapat felkapta „zsákmányát” s kezdetét vette a verseny és a perzselés. A legtöbben a gyorsaságot részesítették előnyben és gázzal perzselték teljesen pőrére az állatot (megszórva azért egy kis szalmával is, hogy „legyen meg az íze”), egy csapat viszont ragaszkodott a hagyományokhoz, és teljes egészében szalmával perzselt, míg egy másik csapat a sváb hagyományoknak megfelelően, tűzforró vízzel „kopasztotta” meg a röfit. 
Természetesen a perzselés műveletével megkezdődött a butykosok körbejárása is, a hidegben a különböző „kedélyjavító” folyadékok belülről biztosították a jelenlévők kellemes közérzetét — és egyúttal a Hornyák Tibor, Huszti Gyula, Butka Sándor alkotta italzsűrit is munkába állították, hiszen végigkóstolva a 37 csapat fogó– és vendégfogadó pálinkáit kellett dönteniük, melyik is a legfinomabb. 
A csapatszám kapcsán meg kell említeni, hogy az elmúlt évtizedben mindig versenyző Pusztadaróc csapata most igazoltan hiányzott, az alap-csapattagok közül sajnos ketten is betegek, a község ezért nem képviseltethette magát, Găman Mihály polgármester viszont magán-kíváncsiskodóként nem hagyta ki a rendezvényt, s szinte egész időtartama alatt kint volt. 

Mire az állatok tisztára csutakolva felkerültek a bontó-rácsra vagy állványra, az üstökben máris forrtak a borok, finomabbnál – finomabb fűszerezéssel, mazsolától citrom- és narancskarikákon át az almaszeletekig. Kicsire nem adunk elv alapján a tasnádi csapat hordóban készítette, míg a kökényesdi csapat különleges, müncheni módon: a bogrács fölé 80 fokos rummal átitatott cukorkúpot helyeztek és meggyújtották, hogy így csepegjen bele a forralt borba, amelyet a többi fűszer mellett ánizzsal is ízesítettek.

Közben pedig dolgoztak a kések, villanásuk nyomán darabolódtak a húsok, kikanyarítódtak a sonkák, szeletelődtek a karajok — a leggyorsabban Mezőterem villámkezű böllére, Hart Tamás dolgozott, aki sopperoltan 7 perc alatt „kapta szét” a disznót. 
Működésbe léptek a darálók – hol szigorúan csak a kézi, hol az elektromos –, töltődtek a májas-véres hurkák, hol csigavonalban tekeredett (például a vetési csapatnál, amely hosszilag nem sokkal maradt el Lázári mögött), hol asztalhosszan húzódott végig a kolbász, párolódott a torosba való káposzta, a dunakilitiek sütőbe zárták malackájukat; a túrterebesiek sváb szokás szerint — direkt erre az alkalomra készített halász-merítőkosárban — gőz fölött abálták a májast, miközben Seffer Tibor, mindenki Öcsi bácsija elkészítette a kicsi kötözött sonkákat. 

A havazás elálltával teljes szépségükben láthatóvá váltak a porták és szépasztalok — a halmi csapat ügyes kezű asszonyai több mint négy órán át „építették” a kolbászházikót, de alkotás terén nem maradtak el a hadadiak, lázáriak sem; gyönyörűség volt ránézni a kaplonyiak kemencében sült hatalmas házi kenyerére, akárcsak a bogdándiak csodálatos szőtteseire, az egriek hímzett kötényével versengett  a mezőteremieké; a börvelyi és érendrédi portán magyaros népviseletbe öltöztetett babák, máshol vidám szalmabábuk köszöntötték a vendégeket. No meg a  finomságoktól roskadozó asztalok, amelyeken az otthon készített ízes falatok mellől természetesen nem hiányoztak a helyben, frissen készültek sem — Avasújvárosban szalagos fánkot (elvégre farsang van), aromás lekvárokkal is kínáltak a „településeket” végiglátogató Pataki Csaba tanácselnök és Vincze Lóránd EP-képviselő nagy örömére, no meg „egy kis hájas tésztát s háromféle töltelékű kalácsot” ; eközben Kereskényi Gábor polgármester a megyeközpont testvérvárosát, Beregszászt vezető Babják Zoltánt gardírozta; a Véndiákszövetség csapata tárcsán hirtelen sült hússal, a túrterebesiek különleges strudlival (a krumplit a tésztába gyúrta Maier Nándor, nem töltelékként használta), az erdődiek mini-kolbászkákkal, a falugazdászok töltött káposztával is fogadták a látogatókat. Látogatókból pedig nem volt hiányán: egyrészt a kiérkező szatmáriak álltak meg, ültek le a portáknál, másrészt a csapatok tagjai „léptek át” egymáshoz egy kis folyékony vagy szilárd kóstolóra, beszélgetésre a Böllérverseny hagyományosan közösségépítő szellemében, amely a két év kényszerszünet okán már mindenkinek nagyon hiányzott.

Egyre jobbak a forralt borok, de gyorsan jó pálinkát nem lehet készíteni

A megversenyeztetett itókák között a barack (főleg kajszi) és a szilva vitte a prímet a körte és a birs mellett, s az italzsűri lapunknak azt is elmondta: ugyan minden csapat a legjobb minőségű pálinkájával érkezett, az utolsó Böllérverseny felhozatalához viszonyítva sok volt a hibás. „Főzési, cefrézési hibásak. Gyorsan jó pálinkát nem lehet készíteni! Mindig azt mondom a készítőknek: ha van türelmed felszedni a lehullott gyümölcsöt a földről, legyen türelmet kifőzni is!” –summázta tömören Huszti Gyula. 
A forralt borok viszont határozottan javultak az előző megmérettetéshez viszonyítva, bár a nagyközönség szája ízét kiszolgálva szinte mindenki elkövette ugyanazt az alaphibát: 'beédesítette' az itókát. „Nem cukros bor kell legyen, hanem fűszeres forralt bor! Persze kell bele cukrot tenni, de nem túl sokat, a fűszereknek és a cukornak nem szabad elnyomniuk a bor zamatát, aromáját. Ezt a túlcukrozást minden forralt bort készítő elköveti sajnos, és nagyon sokan azt is (főleg vásárokban, de még otthon is), hogy gyenge minőségű bort használnak, gondolván: fűszerekkel, sok cukorral felturbózzák és jó lesz az. Nem lesz jó. Itt most a borok minőségét nem érheti szó, a túlédesítést azonban igen” – magyarázta a zsűri.

Arany minősítésű pálinkák: Erdőd (kajszibarack), Mikola (birs), Avasújváros (kajszibarakc), Sárközújlak (őszibarack), Véndiákszövetség (szilva), Tasnádszántó (kajszibarack), Kálmánd (körte), Szatmárhegy (konyak).
Ezüst minősítésű pálinkák: Túrterebes (szilva), Szatmárnémeti RMDSZ (szilva), Kaplony (Vilmos körte), Kolcs (szilva), Magyarcsaholy (kajszibarack).
Bronz minősítésű pálinkák: Érkávás (őszibarack), Nagykároly (birs), Érendréd (szilva), Kökényesd (szilva), Magyargéres (őszibarack), Dobra (szilva), Mezőterem (szilva).

Forralt bor kategóriában Mikola, Erdőd és a Véndiákszövetség itókája kapott arany minősítést, Szárazbereké és Kökényesdé ezüst minősítést, Tasnádé, Egrié és Csanálosé pedig bronz minősítést.

A legek — hiszen díjtalan nem maradt senki 

A hattagú zsűri — Kacsó Zoltán, Antal István, Erdei Dolóczki István, Tuţuraş Adrian, Csorvási Béla és Tepfenhart Adalber  –  alaposan próbára tette a versenyzők türelmét. Igaz, ők sem voltak könnyű helyzetben, hiszen az egész napos terepszemlét és felmérést követően  a 37 csapat többféle finomságát is végig kellett kóstolniuk s nem csoda, hogy közel másfél órán át tartott az ítélethozatal.

Az idei, X Szatmári RMDSZ Böllérverseny abszolút győztese – a szabályok értelmében az a csapat nyert, amely a legtöbb versenyszámban ért el első helyezést – Kaplony csapata lett,  második helyezett Csanálos csapata, a harmadik helyezett pedig a házigazda Szatmárnémeti RMDSZ csapata lett.

És akkor a legek:

a leghosszabb kolbász — Lázári
a legvidámabb csapat — Dunakiliti
a legízletesebb kolbász — Halmi
a legjobb feldolgozás —Vetés
a legfinomabb tepertő — Avasújváros
a legesztétikusabb terítés — Sárközújlak
a legfinomabb toros káposzta — Nagykároly és Kaplony 
a legtisztább csapat — Szárazberki Hármashatár Egyesület
a legfinomabb töltött pecsenye — Kaplony
a legkülönlegesebb kolbász — Tasnád
a legfinomabb hagymás vér — Csomaköz
a legízletesebb májas — Dobra
a legszebb hentespecsenye — Egri
a legszebb karaj — Mikola 
a legfinomabb hidegmájas — Csanálos
a legfinomabban töltött káposzta — Falugazdászok
a legszebb perzselés — Magyargéres
a legízletesebb édes kolbász — Kolcs
a legrendezettebb porta — Érszakácsi
a legszebb tarja — Bogdánd
a legszebb tokaszalonna — Szatmárhegy
a leghagyományőrzőbb csapat — Dobra
a legfinomabb leves — Kálmánd
a legszebb sonka — Érendréd és Vetés
a legszebb szalonna — Börvely
a leggyorsabb csapat — Mezőterem
a legszervezettebb csapat — Véndiákszövetség
a legszebb orja — Érdőd
a legjobb lesipecsenye — Túrterebes 
 

Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON és NÉZZE VÉGIG MÉG RÉSZLETESEBB FOTÓGALÉRIÁNKAT!