Gólgazdag mérkőzéseket rendeztek az elmúlt hétvégén a labdarúgó negyed– és ötödosztályos bajnokságokban, átlagban legalább négy találat született a lejátszott tizennyolc meccsen.
Váltás történt a labdarúgó negyedosztály B–csoportjának az élén, ahol a Kaplonyi Fortuna – a hazai kiütéses győzelem után – beelőzte a táblázatban a Börvelyben botló kismajtényiakat. Amennyiben a papírforma érvényesül az őszi szezon végéig, akkor a kaplonyiak az első pozícióban telelhetnek, ugyanis a következő két fordulóban Csanáloson, majd hazai pályán a mezőfényiekkel játszik. Ezzel szemben a Crasnára még vár egy rangadó a téli szünet előtt, ugyanis az odavágó utolsó fordulójában a dobogós Érendrédi Realt fogadják. Az endrédiek védelme egyébként ezúttal is jónak bizonyul, hétvégén nem kaptak gólt, igaz, az ellenfél kapuját sem tudták bevenni. Ez volt az egyetlen meccs, amelyen egy gól sem született. Mint ismeretes, a szaniszlói pálya felfüggesztése miatt a Recolta Piskolton kellett rendezze a hazai bajnokiját.
A Liga A–csoportjában a szatmárudvariak jöttek fel a pódiumra, miután – meglepetésre – öttel pakolták meg az elmúlt hétvégén az apaiakat. Közel álltak a meglepetéshez a lázáriak, ugyanis az elmúlt szombati találkozón megszorongatták az éllovas sárközújlakiakat. Ezzel szemben az Avasfelsőfalui Energia kiütéssel nyert Vetésben, összesen tíz találatot láthattak a nézők.
Az ötödosztály elmúlt hétvégi rangadóján a szatmárhegyiek meglepően simán nyertek az újonc lippóiak ellen, ezzel már öt pontra növelték előnyüket a B–csoport táblázatában.
Labdarúgó Liga 4
A–csoport, 10. forduló
Borválaszúti Prietenia – Kökényesdi Ugocsa 0–3
Lázári Voinţa – Sárközújalki SE 2–3
Aranyosmeggyesi Dacia – Bábcai Voinţa 6–1
Vetési Arsenal – Avasfelsőfalui Energia 3–7
Pálfalvai Unirea – Szamoskrassói Someşul 4–0
Szatmárudvari Someşul – Apai Victoria 5–0.
1
Sárközújlak
9
7
2
0
36–11
23
2
Energia
9
7
1
1
34–12
22
3
Szatmárudvari
10
6
2
2
19–13
20
4
Aranyosmeggyes
8
6
1
1
39–11
19
5
Apa
10
6
1
3
48–28
19
6
Kökényesd
7
3
2
2
18–18
11
7
Bábca
10
3
1
6
32–35
10
8
Pálfalva
10
3
1
6
16–29
10
9
Prietenia
9
3
1
5
16–29
10
10
Lázári
10
2
2
6
13–21
8
11
Szamoskrassó
9
1
0
8
6–49
3
12
Vetés
9
0
2
7
15–36
2
B–csoport, 11. forduló
Szaniszlói Recolta – Érendrédi Real 0–0
Nagykárolyi FCM Victoria – Mezőpetri Victoria 0–2
Kaplonyi Fortuna – Csomaközi Schamagosch 7–1
Mezőfényi Fröhlich – Csanálosi Kneho 1–1
Tasnádszántói Vulturii – Piskolti Unirea 1–1
Viitorul Lucăceni – Domahidai Olimpia 2–3
Börvelyi Stăruinţa – Kismajtényi Crasna 1–0.
1
Kaplony
11
8
1
2
35–13
25
2
Nagymajtény
11
7
3
1
33–12
24
3
Érendréd
11
6
2
3
24–11
20
4
Tasnádszántó
11
6
2
3
22–12
20
5
Börvely
10
6
1
3
21–21
19
6
Szaniszló
11
3
4
4
9–13
13
7
Victoria
11
4
1
6
19–24
13
8
Mezőfény
11
3
4
4
15–22
13
9
Csanálos
11
3
4
4
9–19
13
10
Csomaköz
10
3
3
4
18–24
12
11
Mezőpetri
11
3
3
5
13–25
12
12
Piskolt
11
3
1
7
22–24
10
13
Domahida
11
2
4
5
17–24
10
14
Lucăceni
11
1
3
7
17–30
6
Labdarúgó Liga 5, 10. forduló
A–csoport
Királydaróci Crasna – Mezőteremi Victoria 1–6
Hadadi Chesi – Gencsi SE 1–2
Érkávási Olimpia – Szatmárzsadányi Voinţa 3–0
A Szopori Dacia – Újmárnai Platanul mérkőzést halasztották.
1
Mezőterem
10
6
1
3
25–23
19
2
Gencs
10
5
2
3
35–21
17
3
Érkávás
10
5
1
4
31–20
16
4
Újmárna
9
4
4
1
22–14
16
5
Szatmárzsadány
9
4
1
4
17–16
13
6
Hadad
9
4
0
5
16–17
12
7
Szopor
9
3
1
5
11–17
10
8
Királydaróc
10
2
0
8
8–37
6
B–csoport
Szatmárhegyi Viitorul – Lippói Dari 4–0
Avasújfalui FC – Szárazberki Unirea 5–1.
Szerdán rendezik
Pusztadaróci Recolta II – Magyargombási Venus (15.30 órakor kezdődik).
A Nagytarnai Înfrăţirea – Halmi Speranţa mérkőzést halasztották.
Az Egri Sasok szabadnapos volt.
1
Szatmárhegy
9
8
0
1
28–8
24
2
Lippó
9
6
1
2
21–16
19
3
Avasújfalu
9
5
0
4
29–23
15
4
Szárazberek
9
4
2
3
17–17
14
5
Magyargombás
8
3
2
3
24–18
11
6
Pusztadaróc II
8
2
2
4
14–16
8
7
Halmi
8
2
2
4
12–18
8
8
Egri
8
2
1
5
15–22
7
9
Tarna
8
1
0
7
10–32
3
Fotó: Valentin Păduraru