Sport

Kányaházán sem lesz edzőtábor

2016.07.10 - 14:16

Hétfőn Kányaházán kellett volna kezdődjön az Olimpia hatnapos edzőtábora, de a körülmények nem megfelelőek egy felnőtt Liga 2-es csapatnak. Szerdán Nyírbátorban a Váccal játszik a csapat.

Hatalmas védelmi hibákból született a magyar élvonalban újonc Mezőkövesd Zsóry FC négy találata a Szatmárnémeti FC Olimpia elleni felkészülési labdarúgó-mérkőzésen. Mircea Bolba edző legénysége szombat késő délután játszott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisváros együttesével, Pintér Attila tréner alakulata pedig 4–0-ra győzött.

A szatmáriak az első félidőben még tartották magukat, egyenlő ellenfelei voltak az NB1 július 16-i rajtjára készülő mezőkövesdieknek. Iuhas gólt is szerezhetett volna, de kihagyta a megítélt 11-est. Bura és Vasile Pop is kihagyott ziccereket. Vélhetően az első negyvenöt percben nyújtott szatmári teljesítményre utalt a meccs után Pintér is, amikor azt mondta: „Egy nagyon fegyelmezett csapattal találkoztunk”. A szünet után viszont szétesett az Olimpia játéka, a magyarországi ellenfél pedig akkor és ott futott át a védelmen, amikor akart. Előbb egy jobb oldali beívelt labdára érkezhetett két védő között, (mondhatni) zavartalanul Baracskai és fejelt a kapuba (1–0), majd később Sós Bence rázta le magáról játszi könnyedséggel Munteanut a szatmári 16-oson belül és vágta a kapu a labdát Anca-Trip mellett (2–0). Szabadrúgásból beadott labdánál is szabadon várakozhatott a büntetőterületen Baracskai, aki – akárcsak egy edzésen, valahol a grundon – nem sok erőfeszítéssel bólintott fejjel a hálóba (3–0). Sós zárta a gólgyártást, aki egy kontránál a helyéről feleslegesen kimozduló Anca-Trip mellett vitte el előbb a labdát, majd rúgott a kapuba. Mureșan menthetett volna, de nem vette a fáradságot, hogy becsúszva szögletre hárítsa az előtte elguruló labdát.

„A klubnál uralkodó bizonytalanság rányomja a bélyegét a csapat teljesítményére — mondta lapunknak Bolba. — Az első 60-65 percben jól játszott a fiúk, voltak helyzeteink, sajnos még egy tizenegyest is kihagytunk 0–0-nál. Ezzel a játékkal meg vagyok elégedett. Viszont az utolsó fél órában kijött a fáradság a fiúkon. Gyakorlatilag összerogytunk a második gól után. Tapasztalt játékosaim nem bírtak a lábukon állni. Sajnos érződik az edzőtábor hiánya. Ezt a meccset úgy terveztük, hogy az erőnléti alapozás idején fogjuk játszani. Természetesen vállalom a felelősséget azért, hogy így játszottak a fiúk, de megfelelő fizikai felkészültség nélkül nem fog változni a helyzet” — panaszolta a szakvezető, aki lemondta a kányaházi edzőtábort, mivel ott nem alkalmasak a körülmények egy második vonalbeli felnőtt csapat alapos felkészülésére. „Nem akarok senkit megsérteni. Egy ificsapatnak jó hely egy alapozásra, viszont itt más szintről beszélünk. A látszat kedvéért elmehetnénk, de annak semmi hasznát nem látom” — magyarázta elkeseredve Bolba.

Az Olimpia folytatja felkészülését a várhatóan július 30-án kezdődő Liga 2-es idényrajtra. A román szövetség július 15-ig várja a klubokat, hogy nevezzenek a bajnokságba. Akkor vélhetően kiderül, hogy nem lesz 22 csapatos mezőny a második vonalban, és talán még kap az Olimpia is egy vagy két hetet a felkészülésre. A következő héten Nyírbátorba utazik majd a csapat. Sajnos nem a korábban eltervezett edzőtáborba, hanem csak arra a felkészülési meccsre mennek, amelyet korábban tervezett az FC Olimpia a magyar másodosztályos Vác FC ellen.

Felkészülési mérkőzésen

Mezőkövesd Zsóry FC – Szatmárnémeti FC Olimpia 4–0 (0–0).

FC Olimpia: Anca-Trip – Muntean, Mureșan, Onicaș, Iuhas, Bura, Rus, Nemeș, Villand, Pop, Faur. Játszottak még: Ștef, Toma, Ciul, Lukács, Opriș.