Szakmai beszélgetéssel egybekötött lelkinapon vettek részt a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye kántorai a szatmári és a nagykárolyi főesperességben. A lelkinap Szatmárnémetiben és Börvelyben is keresztúttal kezdődött, majd a kántorok szakmai beszélgetésével folytatódott. Szatmárnémetiben a Szent István teremben összegyűlt kántorok Scheitli Erik székesegyházi kántor vezetésével a szekvenciákat vették sorra. Scheitli Erik elmondta, hogy az egyszerű felolvasás helyett sokkal méltóbb az éneklő előadásmód. A mai liturgiában a szekvencia megelőzi az alleluját, korábban azonban mindig az alleluja után énekelték. A verset követő alleluja válasz utolsó szótagjára egy hosszú díszítést tettek, melyet jubilusnak hívtak. Mivel azonban nehéz volt megjegyezni ezt a hosszú dallamot, ezért inkább szöveget írtak rá, hogy könnyebb legyen megjegyezni. Később ez a szöveg levált az allelujáról és önállósult, ezek lettek a szekvenciák. Ez a hosszú folyamat a XII. századtól egészen a XVII. századig tartott.
A liturgiákban hozzávetőleg ötezer ilyen szekvencia létezett, szinte minden vasárnapra külön, a szekvenciák sokaságát azonban a Tridenti zsinat szabályozta, és összesen négyre redukálta. A mai liturgiában is ez a négy szekvencia ismert: húsvét: Victimae paschali laudes, pünkösd: Veni Sancte Spiritus, úrnapja: Lauda Sion Salvatorem és a halottak napi: Dies irae. A Stabat Mater csak 1727-ben került a misszáléba. 
A beszélgetésen szintén szóba került, hogy a liturgikus éneklés a szentmisén nem a kántor kizárólagos feladata, ő csupán vezeti azt. Az éneklés mint liturgikus cselekmény nagyban elősegíti a hívek tudatos, tevékeny és gyümölcsöző részvételét a szentmisén, ezért különösen is fontos, hogy a hívek a közös éneklés által is egy szívvel imádkozzanak. SZFÚ