Nagykároly

Kamionstop Nagykárolyban

2018.12.13 - 10:01

Az elkerülő út átadása után kitiltják a városból az áthaladó teherforgalmat, fejtette ki korábban Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere.

Vélhetően már a jövő hét elején, talán kedden vagy szerdán átadják a közúti forgalomnak a nagykárolyi elkerülő utat. Az értesülést Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere is megerősítette. Mint mondta, őt is így tájékoztatták. Kifejtette, hogy semmiképpen sem „szalagátvágós”, ünnepélyes keretek közötti átadásra számítsunk, hanem egyszerű, puritán tényre: szabályosan lehet majd közlekedni a várost elkerülő, valamivel több mint 10 kilométeres útszakaszon.

„Nagyon örülünk neki, hiszen eltűnik a sok kamion a városból” — nyilatkozta megkeresésünkre az elöljáró. Korábban kifejtette, hogy kitiltanák a városból az áthaladó teherforgalmat. Értelemszerűen csak azok a tehergépjárművek mehetnek majd be, amelyeknek dolguk van Nagykárolyban. De egyébként is — domborította ki — mind a teher-, mind pedig az áthaladó személygépjárműveknek érdemes kikerülniük a városi forgalmat, hiszen jelentős időt spórolhatnak meg ezzel; annak ellenére, hogy a kerülőút nyomvonala picivel hosszabb a városon áthaladó főúténál, ám kevésbé szabdalt, azaz jobban lehet rajta haladni.