Van egy régi mondás: amikor köszön az ember, emelje meg a kalapját! De nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem: ha nincs kalapunk, az nem ok arra, hogy ne köszönjünk! Talán ezért volt régen a férfiak számára szinte kötelező a kalap. Köszönni fog Románia államelnöke is. Ki vagy be? Meglátjuk. Igazán nem készül rá, nem porolgatja a kalapját, hiszen nem első alkalommal hozzák olyan helyzetbe, hogy rákényszerítsék a köszönést. Ő amúgy sem az a gáláns figura, aki jól ismeri és igyekszik betartani a protokoll szabályokat. Köszönt ő már úgy is, hogy fejével bólintott, vagy kezével legyintett, olyan eset is van, hogy szemvillanással köszön. Tény az, ha kell, akkor köszön. Nem azért, mert jól nevelt, hanem mert tisztsége megköveteli. Mert muszáj. Románia lakosságának most azon kell elgondolkodni, hogy megoldódnak–e az ország sorsát meghatározó nagy problémák, ha Traian Băsescu veszi a kalapját és elköszön. Vagy leköszön. Vagy ha nem akar leköszönni, akkor rákényszerítik, hogy bármennyire is nehéz számára, de vegye a kalapját és köszönjön el. Az állampolgárok kezében a döntés joga, de lehet–e tudni, hogy aki helyére ül, mennyire lesz jobb nála? Vagy ha valamilyen csoda folytán a román törvények olyanok lesznek, amilyenek egy igazi jogállamban kellene legyenek, lesznek–e, akik majd alkalmazni tudják, alkalmazni akarják őket? A helyhatósági választások az USL számára győzelemnek tűntek, mások számára pedig kudarcnak. A győzelem eredménye nem látszik sehol, maradt minden a régi, a vesztesek egy része hallgat, másik része igyekszik alkalmazkodni, beilleszkedni az új hatalomba, hogy egy–két szelet zsíros kenyérért legyen része a semmittevésnek, de nem tűnt fel még a vesztesek közül senki, aki vette volna a kalapját, aki leköszönt volna, beismerve azzal, hogy azért veszített, mert valamit rosszul csinált, valamit nem tudott. A helyhatósági választások kudarca után itt van az érettségi kudarca, nem felelős senki, nem veszi senki a kalapját, pedig valakik valamit rosszul csináltak. Szinte látom, hogy ősszel, a parlamenti választások előtt, egy csomó vesztes újra életerőtől és tenni akarástól duzzadva áll majd elénk, hogy szavazzunk rá, mert ő értünk akar majd dolgozni. Jó az, hogy a kalap már nem kötelező, igaz, kalap nélkül is lehet köszönni, de nem muszáj.

Elek György