Szatmárnémeti

Kalandra fel!

2014.09.16 - 11:03

A Ion Creangă Általános Iskolában Méhecskék, Mackók és Szívecskék lettek az előkészítősök.

 

Tegnap reggel szélesre tárt kapukkal várták az iskolák diákjaikat, közöttük is leginkább az örök megújulást képviselő első osztályosokat, akik a „kis” ovisokból „nagy” iskolások lettek.

A Ion Creangă Általános Iskola udvarára — amely a Soarelui, Carpati I. és II., illetve a 17-es lakótelep környékén az egyetlen olyan iskola, ahol magyar tannyelvű osztályok is vannak — már jóval a hivatalos kezdés előtt nagy csoportokban érkeztek a szebbnél szebb bokrétákkal „felfegyverkezett” diákok. A kisebbek természetesen szüleik, nagyszüleik kíséretében, kíváncsi-riadtan nézve körül egy-egy ismerős arcot keresve, a nagyobb diáklányok boldog örömsikollyal ugrottak egymás nyakába s hadarva, egy szuszra mesélték a nyári vakáció eseményeit.

Elsőként Tamara Volcovinschi igazgatónő üdvözölte az egybegyűlteket, ezt követően az iskola egykori tanítónője, Marcela Papici alpolgármesternő köszöntötte a gyermekeket, hiszen: „Ma ők hoztak ide bennünket, szülőket és pedagógusokat egyaránt. Nekik köszönhetően vagyunk itt.” Majd, kihangsúlyozva, hogy ez két tannyelvű iskola, magyarul is jó tanulást és sikeres tanévet kívánt. Az iskola közel 700 diákja közül több mint 300 magyar osztályban tanul, így teljesen természetes, hogy Nagy Tünde aligazgatónő és Szejke Otilia elemi osztályokért felelős szaktanfelügyelő is anyanyelvükön köszöntötte a gyermekeket. A hagyományokhoz híven nem feledkeztek meg az iskola egykori diákjairól sem, akik tegnap a város különböző gimnáziumaiban kezdték meg a tanévet, sok sikert kívánva nekik, majd Pop Emilia, Felleg Zsuzsa és Czepeczauer Katalin tanítónők bemutatták előkészítő osztályaikat: a Méhecskék, a Mackók és a Szívecskék csapatát. A lufik szélnek eresztése után az apróságok diáktársaik tartotta virágalagúton keresztül indultak osztálytermeikbe — és kezdetét vette a tanítónők ígérete szerint „a nagy kaland, melynek során megtanultok írni-olvasni-számolni”.

 

Szabó Kinga Mária