Nagykároly

Kalandos út, tandem-nyeregben

2013.06.28 - 10:11

Egy nagykárolyi delegáció is részt vett a Magyar Színházak XXV. Kisvárdai Fesztiválján. A küldöttség célja a SPOT fesztivál, valamint Nagykároly nevezetességeinek népszerűsítése volt.

 

Idén immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a SPOT – Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja Nagykárolyban. Paul Sarvadi, a színházfesztivál kezdeményezője, egyben igazgatója egy merész, célratörő, ugyanakkor teljesen eredeti ötletet agyalt ki múlt hét csütörtök este, amelyre örömmel bólintott rá a Nagykárolyi Kulturális Központ vezetősége. Az egész terv abban állt, hogy Poósz Lóránddal, a központ munkatársával egy kétszemélyes háromkerekű tandemre ülve eltekerjenek a Magyar Színházak XXV. Kisvárdai Fesztiváljára, ahol a nagykárolyi fesztivált, valamint Nagykároly nevezetességeit, látványosságait népszerűsítsék.

A két károlyi „kultúrkerekező” már pénteken elkezdte a felkészülést a hosszú útra, szórólapokat nyomtattak, rendbe tették a nem éppen megfelelő állapotban lévő tandemet, megvásárolták a kerekezéshez szükséges hozzávalókat (fényvisszaverő mellény, lámpák, kerékpáros sisakok, gumibelső foltozó stb.), szombat este pedig jómagam — mint kísérő riporter, egy másik biciklin — csatlakozásával, valamint egy mély levegővétellel útnak eredtünk.

A 76,3 kilométeres utat hozzávetőlegesen 11 óra alatt tettük meg, ugyanis a pihenőkön kívül egy gumidefekt is lassította a haladásunkat, amelyet majd egy óra elteltével sikerült orvosolnunk. Ezzel szemben a visszaúton kevesebb pihenőt beiktatva (hiszen ételünk egy tábla szőlőcukrot, valamint egy ajándékba kapott fél kenyeret leszámítva más nem volt – olykor az útszéli meggyfákról kapkodtunk le néhány szem meggyet) gyorsabban haladtunk. Nyolcórás kerékpározás után érkeztünk vissza a fizikai mélypont közelében a kiindulási pontunkhoz, a nagykárolyi Headbangers Café & Pubba.

A kalandos út mellett azonban ejtsünk néhány szót magáról a fesztiválról, valamint az utazás céljáról is. A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja az anyaország egyik legrégebbi színháztalálkozója, amelyet 1988 óta minden évben megrendeznek a magyar–szlovák–ukrán hármashatár közelében fekvő településen. Az évek során a magyar színművészet összes jelentős alakja megfordult a helyszínen, színészek, rendezők, dramaturgok, kritikusok egyaránt. Idén is több színház vett részt a seregszemlén: a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a Nagyváradi Szigligeti Színház Liliput Társulata, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Stúdió Színháza, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, az Aradi Kamaraszínház, a Temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház, a Kolozsvári Groundfloor Group, a Csíkszeredai Csíki Játékszín, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, valamint bábtagozata, a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió, a Kolozsvári Váróterem Projektszínház, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, az Újvidéki Színház, a Kassai Thália Színház, a Komáromi Jókai Színház, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, valamint a Szigetszentmiklósi Sziget Színház. Mindemellett olyan neves kritikusok, rendezők, dramaturgok is ott voltak a bő egyhetes fesztiválon, mint Nánay István Jászai Mari- és Aranytoll-díjas újságíró, színházi kritikus, Zsótér Sándor Jászai Mari- és Kossuth-díjas színművész, dramaturg, rendező, valamint Urbán Balázs színházi kritikus. Ugyanitt megemlíthetjük, hogy a temesvári színház azt a Parasztopera című darabot mutatta be a seregszemlén, amelyet a nagykárolyi születésű Szikszai Rémusz rendezett.

Egyértelmű tehát, hogy az igencsak meghökkentő módon érkezett nagykárolyi delegáció nem találhatott volna jobb helyet a SPOT népszerűsítésére, mint a kisvárdai fesztivál. A károlyi fesztivált reklámozó szórólapokat sokan vették kézbe, közülük többen már hallottak róla (sokan részt is vettek a fesztiválon), többek számára viszont újdonságként hatott, kíváncsian érdeklődtek felőle.

A SPOT reklámozása mellett több szórólapot osztottunk szét Nagykárolyról, a Károlyi-kastélyról, valamint a helyi termálstrandról a fesztivál helyszínén, valamint a várfürdőben, így a találkozó résztvevői és az üdülők is megismerkedhettek a Szatmár megyei várossal.

 

 

Ifj. Deák Endre