Sport

Kajakszlalom verseny a Szamoson

2015.08.30 - 07:22

A hétvége folyamán kajakszlalom versenyt rendeztek a Decebal-híd lábánál, amelyen több ország versenyzői képviseltették magukat. A 150 méteres pályán 10 ugrót állítottak fel.

 

Augusztus 29-én reggel 10 óráig lehetett jelentkezni az idén első ízben megrendezett szlalomkajak versenyre, amelyet a Nomad Kajak Klub rendezett. Annak ellenére, hogy a szárazság miatt a Szamos medrében kevés víz volt, a szakértők szerint a két híd közötti szakaszon kellően erős volt a sodrás, ezért valóban egy izgalmakkal teli, látványos erőpróbának lehettek a szemtanúi az érdeklődők. A versenyre 20 kajakos nevezett be, volt köztük volt olyan is, aki Ausztriából vagy éppen Magyarországról érkezett, de volt ukrán résztvevő is. A kategóriák szerint volt szlalom, klik, női, gyermek és amatőr szint is. A pálya úgy volt összeállítva, hogy még a legprofibbaknak is meggyűlt a bajuk egy-egy kanyarban. A legfiatalabb versenyző mindössze 10 éves volt.

A gyülekezőpont a Szamos partján volt, de a legtöbb érdeklődő a Decebal-hídról figyelte az eseményeket, mivel a magasból tökéletesen be lehetett látni a pályát. A profik között az ukrán Dimitri Paulenkoé lett a legjobb idő, a 150 méteres pályát mindössze 1,27 perc alatt tette meg. A második helyen az osztrák Stefan Schenk végzett 1,32-es idővel. A dobogó utolsó fokára pedig a verseny szervezője, Ionuţ Stancovici állhatott fel végül, aki csupán 5 századmásodperccel maradt le Schenk mögött. A nők között Alina Ninu tette meg a legrövidebb idő alatt a pályát, az ő ideje 1,56 lett. A gyermek és amatőr kategóriákban a legnagyobb meglepetést a 10 éves Ștefan Ninu okozta, aki a könnyített pályán 0,56-os idővel zárt. A 12 éves Dan Corodan is a dobogón végzett. Az amatőrök között Potre Bucur, Remus Caragea és Vass Géza is szépen szerepeltek. „Gratulálunk az amatőröknek, aki beneveztek. Sokuknak ez volt az első versenyük a Szamoson, ezért az idejük nem is számít olyan sokat” — mondta a verseny szervezője, Ionuţ Stancovici. A versenyen ott volt Marian Halas, a többszörös cselgáncs bajnok is, aki bevallotta, hogy a tatamin jobban érzi magát, mint a kajakban.

 

A díjátadó ünnepséget 19.00 órakor tartották, amelyen kiosztották az érmeket, illetve minden versenyző kapott egy diplomát is. A díjosztó gálán jelen volt Adrian Ştef, a megyei tanács elnöke is, aki elmondta, hogy jövőre is szeretné, ha megrendeznék ezt a versenyt, mivel nagyon fontos, hogy a Szamos hajózható részét népszerűsítsék.

Vasárnap minden érdeklődőt kipróbálhatta, hogy milyen érzés a kajakozás.

M. Filipp Dávid