Szatmárnémeti

Júniusban lesz a beiratkozás a bölcsődékbe

Fotó: SZFÚ/archív
2021.05.14 - 14:00
Jó előre bejelentette a szatmárnémeti városvezetés, hogy mikor kezdődik a beiratkozás a legkisebbeknek, nyugodtan elő lehet rá készülni. Bölcsődei helyhez jutni pontozás alapján lehet.

Június 22. és 30. között fog zajlani a 2021/2022-es tanévre érvényes beiratkozás a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal alárendelt intézményeként működő Szociális Igazgatóság (DAS) által üzemeltetett bölcsődékbe. A beiratkozási kérelmek letölthetők a polgármesteri hivatal honlapjáról (primariasm.ro/crese), vagy átvehetők személyesen a bölcsődékben. Ugyanitt megtalálhatók a beiratkozás feltételei is, és hogy a beiratkozási sorrend felállításában az fog számítani, hogy egyedül neveli-e valamelyik szülő a bölcsibe szánt gyereket, avagy ha ketten vannak, mindketten dolgoznak-e.

Orvosi igazolás

A családok által összeállított dossziékat június 22. és 30. között, munkanapokon 10 és 13 óra között azoknál a bölcsődéknél kell majd leadni, ahová járatni szeretnék a gyereket. A dossziék kiértékelésére július 5. és 8. között kerül sor, az eredmények pedig a bölcsődékben lesznek kifüggesztve július 9-én. Szeptember 1. és 3. között kerül sor az eredmények megerősítésére, végleges eredményekre pedig szeptember 7-én lehet számítani.

Ha a gyerek kapott bölcsődei helyet, közösségben való tartózkodásról szóló orvosi igazolás szükséges ahhoz, hogy elkezdhessen oda járni. Ha év közben felszabadulnak bölcsődei helyek, a legmagasabb pontszámmal rendelkező következő gyerekek foglalhatják el azokat

Elérhetőségek

Bővebb információk a folyamattal és az egyéb szabályokkal, a bölcsődei életre vonatkozó helyi és központi rendelkezésekkel kapcsolatosan a [email protected] e-mail-címen vagy a 0261.714.195-ös és a 0261.714.196-os telefonszámon kérhetők, ezeken a DAS illetékesei válaszolnak a hívóknak. A fenti weboldalon a bölcsődék elérhetőségei is megtalálhatók, ezeken is érdeklődhetnek a szülők, ha valami nem világos.

Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Nagy bölcsőde épül a kicsiknek

Elkezdődött a szatmárnémeti Iuliu Coroianu utcai „nagy bölcsőde” építése Szatmárnémetiben. Ennél jobb helyen nem is épülhetne. Lesz párja is, a Golescu híd bal parti lábánál.
Szatmárnémeti

Kezdődik a bölcsődei beiratkozási időszak

Három intézmény foglalkozik szatmárnémeti bölcsőde-üzemeltetéssel. Vannak református, római katolikus és „városi” bölcsődék. Mindegyikben május 27-én kezdődik a beiratkozási időszak a 2024/2025-ös bölcsődei évre.
Szatmárnémeti

Bővül a magyar bölcsődei helyek száma

Ősztől több a magyar anyanyelvű gyerekek számára megfelelő bölcsődei hely lesz Szatmárnémetiben. A Szamos bal partján lakóknak lesz közel az új magyar kisdedóvó.