Nagykároly

Június 4. — a Nemzeti Összetartozás Napja

2012.06.02 - 15:31

Június 4., a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából szerveztek ünnepi műsort péntken az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szatmárnémeti székhelyén, ahol dr. Bagó Zoltán EU–s parlamenti képvislelő is jelen volt. Az előljáró előszöjárt Szatmárnémetiben, útja során a nagykárolyi és a nagybányai irodákba is ellátogatott.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szatmári szervezetének meghívására június elsején Szatmárnémetibe látogatott dr. Bagó Zoltán EU–s parlamenti képviselő (Fidesz), akit első alkalommal köszönthettek a megyeközpontban az érdeklődők. Az elöljáró az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Vasile Lucaciu/Árpád utcai székházában  a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából mondott beszédet és válaszolt az érdeklődők kérdéseire. Mint elhangzott, a Nemzeti Összetartozás Napja az 1920–as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap Magyarországon. Sólyom László köztársasági elnök 2010. június 3–án aláírta a törvényt, így az 2010. június 4–én hatályba is lépett. Az előadók sorában Gnandt Zoltán történész következett, aki külön erre az alkalomra készített tanulmánya részleteit osztotta meg az egybegyűltekkel. A „történelemóra” után kulturális műsor következett, Kupán Erzsébet szavalatát, majd László Zita színművésznőt és Hencz László zeneszerző produkcióját tapsolhatta meg a közönség. Ezután június 4. alkalmából — a szatmárnémeti EMNT munkatársai és minden magyar számára — egy másik nagyon fontos momentuma következett a rendezvénynek, amikor a nyolcezredik magyar állampolgársági kérelmezést adhatta át az  iroda egyik ügyfelének, Gál Ágnes színművésznőnek. A Szatmári Északi Színház Harag György Társulatának tagja meghatottan vette át a kérelmet tartalmazó mappát és természetesen az ezzel járó virágcsokrot — tájékoztatott a szatmári EMNT elnöke, Veres–Kupán Enikő elnök.