Sport

Juniorbajnokok a lányok

2015.08.01 - 16:59

A strandröplabda felnőtt bajnoki és U20-as Balkán-bajnoki ezüstérem, illetve két nemzetközi tornagyőzelem után a jól megérdemelt bajnoki aranyérem is a Vaida, Matei kettős nyakába került.

 

Úgy tűnik, hogy nincs olyan verseny, ahol a Szatmárnémeti VSK strandröplabda-párosa ne csípne el egy érmes helyezést: a Vaida Beáta, Adriana Matei kettős két hónap leforgása alatt az ötödik tornán állhatott dobogóra, de ezúttal már a bajnoki címet hozta el. Adrian Pricop edző tanítványa a Temesváron rendezett junior-bajnokságon az első helyen zártak, miután átgázoltak a mezőnyön.

A bánsági városban 16 csapat részvételével rendezték a bajnoki tornát, ahol a Vaida, Matei kettős temesvári, máramarosszigeti (két csapat) és konstancai ellenfeleket vert 2–0-ra, a fináléban pedig a Resicabányai CSU elleni 2–1-es sikerrel állhattak fel a dobogó legfelső fokára. Mint ismeretes, korábban felnőtt bajnoki, majd U20-as Balkán-bajnoki ezüstérmet szereztek a lányok, illetve egy bukaresti és egy nagyszebeni tornát nyertek meg. Eddig egyetlen versenyen, a júniusban a junior korosztályos Balkán-bajnokságon nem sikerült érmet fogni. Ilyen feltételek mellett továbbra is érthetetlen, hogy miért zavarja Valeriu Neagu klubelnököt a két szatmárnémeti lány teljesítménye, akik ahány versenyen megjelennek, eredményeik révévén öregbítik a város hírnevét. Vagy talán éppen ezért szeretné megszüntetni Neagu a csapatot? Zavarja, ha egy csapat eredményeket mutat fel úgy, hogy csak szatmári sportolókat foglalkoztatnak? Ráadásul ebben a sportágban a Vaida, Matei kettős történelmet írt, ugyanis korábban még soha nem állhatott bajnoki dobogó legfelső fokán két szatmári strandröplabdázó, szatmári klub színeiben.

Azonban úgy érezzük, hogy érdemtelenül túl nagy figyelmet szentelünk Neagunak, ezért inkább lássuk, hogy milyen szép jövő várhat a lányokra. Ugyanis Temesváron a román szövetség képviselői arról beszélgettek a Vaida, Matei, Pricop hármassal, hogy a szatmáriak képviselhetnék Romániát jövő júliusban Zágrábban, az egyetemisták Európa-bajnokságán.

A következő hétvégén a szatmári párosnak a szatmári közönség itthon szurkolhat. A Szatmár Megyei Tanács támogatásával ugyanis a Szatmárnémeti ADEP SK és a honi szakági szövetség (FRV) megrendezi a Szatmár Trófeája elnevezésű versenyt a megyeszékhely új főterén.