Sport

Július 11-én kezdődik a rájátszásos Liga 1

2015.06.24 - 20:35

A Román Profiliga (LPF) kisorsolta a Liga 1 2015–2016-os idényének a menetrendjét.

A szezon újdonsága, hogy a résztvevő tizennégy csapatra az oda–visszavágó kör után rájátszás vár. Július 11-én kezdődik a szezon, augusztus 12-én hétközi fordulót rendeznek (6. forduló) és október 3-ig tart az „őszi” idény. Két hét szünet után, október 17-én kezdődnek a visszavágók és a 23. fordulóig (december 19.) rendeznek idén meccseket. A visszavágóból hátra maradt három etapot február 13–27. között rendezik meg. Az alapszakaszt követi a rájátszás, ahol a végeredmény függvényébe két csoportra osztják az élvonalbeli csapatokat: az első hat helyezett játszik felsőházban (play–off) a bajnoki címért és az európai kupasorozatokban való szereplésért, míg az utolsó nyolc a kiesés ellen küzd az alsóházban (play–out). A rájátszás is oda–visszavágó rendszerben zajlik.

Mint ismeretes, a Petrolul Ploieşti és a Kolozsvári CFR hat pont levonással kezdik a bajnokságot, ugyanis a licenc–dosszárban nem teljesítették a pénzügyi feltételeket.

Az 1. forduló programja, július 11.

Astra Giurgiu – Concordia Chiajna

Marosvásárhelyi ASA – Dinamo

CSU Craiova – FC Botoşani

FC Viitorul – Kolozsvári CFR

Temesvári ACS Poli – Pandurii Tg. Jiu

Steaua – Petrolul Ploieşti

FC Voluntari – CSMS Iaşi.

Fotó: prosport.ro