Belföld

Júinus 15-e után talán nyithatnak a plázák

2020.06.04 - 11:12

Leghamarabb nyár végén térhetünk vissza a járvány előtti életünkhöz, de bizonyos szokásainkat teljesen meg kell majd változtatnunk — fogalmazott Nelu Tătaru egészségügyi miniszter a román közszolgálati televízió egyik műsorában.

Mint mondta, valószínűleg június 15–én kinyithatnak a bevásárlóközpontok, pontosabban azok üzletei, ugyanis az az elképzelés, hogy több lépésben nyissák meg a mallokat: előbb az üzletek, majd a vendéglők, végül pedig a mozik és a játszóházak. A tárcavezető a strandok esetében is június 15–ét valószínűsítette nyitási napként — mindezek azonban csak a június 1–jén bevezetett lazítások hatásainak felmérése után történhet meg.

„Lehetséges, hogy a nyár folyamán megnyílnak a délutáni iskolák, a magánbölcsődék és óvodák” – tette hozzá Tătaru, annak kapcsán, hogy június 12–én véget ér a tanév és a szülőknek nem lesz további lehetőségük otthon maradni gyermekfelügyelet céljából.

Hasonlóan fogalmazott a plázanyitások időpontjával kapcsolatban Virgil Popescu gazdasági és üzleti szféráért felelős miniszter is, aki facebook–oldalán közölte: Ludovic Orban miniszterelnökkel közösen megbeszélést tartottak az ingatlanbefektetők romániai szövetségének képviselőivel, akik beszámoltak a válsághelyzetben általuk tapasztalt és egyre súlyosbodó problémákról, s megegyeztek abban: amennyiben a fertőzöttek száma csökken, június 15–től megnyitják a bevásárlóközpontokat. Orban ugyanakkor arról biztosította a vállalkozásokat, hogy június elsejétől kezdődően is fizetik azon kényszerszabadságon levő alkalmazottak juttatását, akik még nem állhatnak munkába.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Százak a Tűzoltótorony-nyitáson

Vasárnapig még díjmentesen látogatható a pénteken megnyílt, legismertebb szatmárnémeti turistalátványosság.
Szatmárnémeti

Lidl, Kaufland és Leroy Merlin

Csődbe ment évszázados gyár helyén az anyagi világ templomai épülnek.
Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.