Nagykároly

Jubileumi szüreti ünnepség Nagykárolyban

2015.10.11 - 17:49

Hideg őszi időben zajlott szombat délután az idei szüreti felvonulás Nagykárolyban,de így is szép számmal akadtak nézelődők a táncosok körül. A helyieken kívül ezúttal hét vidéki település táncosai is közönség elé álltak, hogy bemutassák a csősztáncot.

A Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület idén is megrendezte az immár hagyományos szüreti ünnepséget Nagykárolyban, ami jubileumi kiadásához érkezett, hiszen éppen huszadik alkalommal vonultak a csőszök a város utcáin. A hideg, hűvös őszi idő ellenére idén is szép számmal akadtak nézelődők a táncosok körül. A szüreti mulatság ezúttal is a szüreti felvonulással vette kezdetét, amikor bemutatkoztak táncaikkal a nagykárolyiak, valamint a Nagykároly környéki falvak táncosai.

A hagyományokhoz híven ezúttal is minden község bemutatta a csősztáncot, a rendezvény pedig idén is az amfiteátrumban vette kezdetét, ahol a táncosok és nézők is kényelmesen elfértek. Vénig Gabriella köszöntötte a jelenlévőket, és elmondta, a szüreti mulatság is egy olyan ünnep, ami igazán jellemző a vidékünkre, hiszen gyakoriak a mezőgazdasági munkákhoz kapcsolódó ünnepségek. Több mint húsz évvel ezelőtt indult útjára ez a rendezvény, mely időről időre nagy népszerűségnek örvend, s mára már nemcsak a nagykárolyiak, de a környékbeli falvak ünnepe is.

A rövid köszöntő után felcsendültek a nóták, a táncoslábú ifjak pedig birtokba vették a amfiteátrumot, hogy bemutassák táncukat. A szüreti felvonulás alkalmával azonban nemcsak itt táncoltak a csőszök, hiszen szekérre ülve a város több pontján is bemutatták a táncot a nézelődőknek. Idén új útvonalon haladtak, először a Fatimai Szűz Mária-templomnál, majd a Román Katona Emlékműve előtti téren táncoltak.

A rendezvényre érkeztek táncosok Csanálosról, Kálmándról, Börvelyből, Gencsről, Kaplonyból, Mezőteremről és Mezőfényről, ugyanakkor természetesen a nagykárolyi Rekettye Néptánccsoport tagjai is felléptek. A lelkes közönség hatalmas tapssal jutalmazta a táncokat, így a csőszök a hűvös idő ellenére igazán remek hangulatban kocsikáztak tovább az esti bálnak helyt adó Victoria rendezvényterembe, ahol Kovács Jenő polgármester köszöntése után a többfogásos vacsora és finom borok mellett kedvükre szórakozhattak a fiatalok. Az idei bálon részt vett Kereskényi Gábor képviselő és Altfatter Tamás alprefektus is.